Amikor a MÁV rendezi a fitness edzést az utasok kárára Százhalombattán, "jutalomból" sikerült is néhány utast otthagyni.
2018. május 03. írta: BoldogÉ

Amikor a MÁV rendezi a fitness edzést az utasok kárára Százhalombattán, "jutalomból" sikerült is néhány utast otthagyni.

mav-batta-napigeek-blog-hu.jpg

IC felárral sem biztos, hogy célba ér. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az alábbi történet.

Kényelmes utazásról ab ovo nem beszélhetünk, hiszen a tél közepe óta tartó Pécs-Bp. felújítási munkálatok következtében sok bosszúság éri az utasokat, különösen annak finisében. Ugyanis Százhalombatta és Kelenföld között az InterCity vonatok helyett pótlóbuszok közlekednek.

Történt az egyik utassal, hogy a több napos ünnep egyik napján azt az "El Camino-i zarándokutat" tervezte be, hogy Pécsről a Fővárosba merészkedjen.

A Battára érkezéskor mint a jól nevelt napközisek, minden utas elhagyta a vonatot, hogy próbatételként kardioedzését megkezdve egyrészt megbirkózzon a csomagok szállításával, másrészt a már-már nyárias időben beleragadjon a busz ülésébe - már ha felfér rá.
Mint tapasztaljuk a MÁV mindig szolgál valami meglepetéssel, amihez ez esetben  a Volánbusz is betársult. A hosszú szerelvény utasainak továbbszállítására mindössze 3, azaz három busz állt rendelkezésre, így egy rögtönzött gyorsasági verseny döntötte el, hogy ki fér fel és ki nem. Ám csak szigorúan darabszámban számolva, a mértékegység pedig az ülőhely. Így, akinek nem jutott ülőhely az Battán vesztegelve ottmaradt, mivel noha felfértek volna állóhelyként a buszra, a sofőr nem engedte meg.

Szóval, ha egy kicsit matekozunk, a mai jegyárak és az ellenében nyújtott szolgáltatás még csak köszönőviszonyban sincs egymással.  

(homar.blog.hu)

kép: illusztráció/napigeek.blogspot.com

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3613887630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása