A Live street art meghódította Érdet
2017. május 18. írta: BoldogÉ

A Live street art meghódította Érdet

livestreetart-grawler-com.jpg

A street art meghódította Érd főterét a hétvégén. A Pelikán sétány megtelt a feltörekvő utcaművészekkel, parkourosokkal, biciklis és breaktáncos bemutatók is színesítették a programot. A rendezvény fő attrakciója az élő falfestés volt. A művek a Szepes Gyula Művelődési Központ és az Érdi Ifjúsági Önkormányzat közös pályázatára érkeztek be.

Harminc beküldött terv közül a legjobb tízet választotta ki a zsűri. Az alkotók egy erre a célra épített mobil falra készíthették el műveiket. Ezek egy ideig megtekinthetők lesznek a főtéren.

Wolf Katalin, a Szepes Gyula Művelődési központ igazgatója szerint a fesztivál célja, hogy kicsit maguk mögött hagyják a mainstreamet, a megszokott dolgokat, és bemutassanak egy olyan szubkultúrát, amely még manapság sem kap túl nagy nyilvánosságot. Magyarországon a street artnak még nincsenek nagy hagyományai, ez a mostani egy kis lépés, hogy legyen egy legális tér, ahol megmutathatják magukat az utca alkotói.

A rendezvényen a falfestésé volt a főszerep, de az utca világához ugyanúgy hozzá tartoznak a deszkások, a breaktáncosok, akik természetesen mind meg is mutatták magukat, nagy sikert aratva produkcióikkal. Nem beszélve a színpadi produkciók csúcspontjáról, a Hősök nevű hip-hop zenekar élő koncertjéről.

Négy különdíjat osztottak, ezeket kapták: Horváth Zoltán, Mészáros Patrik, Fazekas Levente és Juhász Nóra. Harmadik díjjal jutalmazták Horváth Benedek alkotását, második lett Varga László, első díjra pedig Rusznyák Péter munkáját tartották érdemesnek.

A graffitis szakemberekből (Mikóczi Gábor, Fejes András), tipográfusból (Janiga Lívia), építészből (Ágó Mátyás), laikusból (Urbán Jonatán) álló zsűri  között volt egy képzőművész tag, Házi Andrea. Az eredményt az is minősíti, hogy a zsűri nehezen választott a művek közül, így végül a 10 alkotó közül hetet részesítettek elismerésben, a négy különdíjat Házi Andrea ajánlotta föl.

 

Címlapfotó: grawler.com

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9712513075

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.