Elfogták a hat évig halottnak hitt érdi férfit – videóval
2017. május 31. írta: BoldogÉ

Elfogták a hat évig halottnak hitt érdi férfit – videóval

halottnakhittek-police-hu.jpg

 

Szegeden fogták el hat évi bújkálás után.

A budapesti és Pest megyei felderítők elfogták azt a férfit, aki hamis okmányokkal halottá nyilváníttatta magát azért, hogy elkerülje a felelősségre vonást.

A BRFK Felderítő Főosztálya eljárást folytat T. Zsolt 43 éves érdi lakossal szemben csalás, sikkasztás és közokirat-hamisítás megalapozott gyanúja miatt.

A BRFK és a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival közösen 2017. május 29-én a reggeli órákban Szegeden fogták el T. Zsoltot.

A férfi azért, hogy az ellene folyamatban lévő büntetőügyekben a felelősségre vonást elkerülje, 2011. június 22-én hamis iratokkal halottá nyilváníttatta magát, ezt követően pedig a hatóságok elől elrejtőzött.

Elfogásakor a nyomozók más nevére kiállított magyar és külföldi okmányokat találtak nála.

A férfit a rendőrök előállították, gyanúsítottként kihallgatták, majd T. Zsoltot őrizetbe vették, és a nyomozók kezdeményezik előzetes letartóztatásának indítványozását.​

Videó: ITT

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1012554205

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.