Vigadozó pünkösdi népszokások, hagyományok   
2017. június 05. írta: BoldogÉ

Vigadozó pünkösdi népszokások, hagyományok  

punkosdikiralyvalasztas-mult-kor-hu.jpg

A pünkösd az egyház számára az öröm ünnepét jelenti, így számos vigadozó népszokás fűződik hozzá. A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk.

Piros Pünkösd napját ezer éve virággal köszöntik Európa sok országában. Magyarországon is újra piros betűs nap a Pünkösdhétfő. De mi is ez az ünnep? A hozzá fűződő népszokásokat réges-rég elfelejtettük. Vagy mégsem? Pünkösd napjára minden felébred. Abbahagyja a lusta nyújtózást a világ, ember és állat párt keres. Nedvektől duzzadnak a levelek, zsong és zsibong az élet.

Jól tudták a régiek, ilyenkor meg kell állni egy pillanatra. A nagy nyári munkák előtt ünnepelni kell. Köszönteni az új életet, imádkozni a bő termésért, gyermekáldásért. Erre szolgált a pünkösd, a húsvét utáni ötvenedik nap.

A templomokban évről évre megemlékeztek erről a napról, a lángnyelveket a pünkösdi rózsa szirmaival helyettesítették, a Szentlélek jelképeként fehér galambot repítettek szabadon. A lányok és asszonyok bíborvörös ruhába öltöztek, befont copfjukat a hagyomány szerint a bal vállukra kanyarítva, a férfiak felöltötték ünneplőjüket, és kezdődhetett a mulatság.

Néhány faluban még ma is élnek a pünkösdi hagyományok, játékok, az Alföldön a Pünkösdölés, a Dunántúlon a Pünkösd királynéjárás. A pünkösd királyválasztás sajnos teljesen eltűnt, pedig a mai napig él a szólás: Rövid, mint a pünkösdi királyság. Kezdetben vitézi szokás volt, a katonák maguk közül választottak egy évre királyt. Ezt idézi Balassi Bálint verse:

"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje

Mindent egészséggel látogató ege,

Hosszú úton járókat könnyebbítő szele"

Pünkösdi királynéjárás

A legszebb kislányt választották meg kiskirálynénak, ami nagy tisztesség volt. Mise után házról házra jártak jókívánságokkal, versekkel, énekekkel köszöntve a háziakat, virággal szórták be a szobát.

A játék végén a háziak megkérdezték a lányokat: Hadd látom a királynétokat édes-e vagy savanyú? Fellebbentve a díszes kendőt megcsiklandozzák a kislány állát. Ha a királyné mosolyog, de a fogát a világért sem villanthatja ki, megnyugszanak a háziak, mert jó lesz a termés. Ekkor a háziak almát, tojást, kolbászt, pénzt ajándékoztak a jókívánóknak.

Török basázás

Egy 10-12 éves gyermeket beöltöztetnek selyembugyogóba, turbánt kötnek a fejére. Égetnivaló kölyköt választanak erre a szerepre, aki amúgy is rászolgált a verésre. Persze kitömik a ruhájeat szalmával, hogy ne fájjanak az ütések. Aztán összeláncolt kézzel vezetik végig a falun. Énekelnek, a basa ugrándozik, a fiúk meg zöld gallyakkal csépelik boldogan.

Pünkösdi eső

Májusi eső aranyat ér, de a pünkösdi eső ritkán hoz jót. Tartja a hiedelem.

Pünkösdkirály választás

Amolyan legényvirtus volt, lovas versennyel, tűzugrással, tekézéssel. Aki a legderekabbnak bizonyult, egy évig ingyen ihatott a falu kontójára és minden mulatságra hivatalos volt. A pünkösd az udvarlás, párválasztás ideje. Ilyenkor enyhültek a szigorú szabályok, a leányok bátran mutatkozhattak választottjukkal.

A szokások ma már kihalóban vannak, de az ember érzi, ünnepre, pillanatnyi csöndre, játékra, társaságra szükség van most is. Üzenetet hordoznak ezek az ünnepek, az ember és a természet szeretetét hirdetik, csupa olyat, amiben megkapaszkodhatunk, és amik által továbbléphetünk. Most majd Pünkösdvasárnap és hétfő után, a keddek és szerdák hétköznapjaiban.

Címlapfotó:mult-kor.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1912564179

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.