Előzetes letartóztatásban a rendőrökre támadó érdi banda
2017. június 10. írta: BoldogÉ

Előzetes letartóztatásban a rendőrökre támadó érdi banda

bunozo-elfogas-hirtv-hu.jpg

A rendőrök megállítottak egy autót, amiben a sofőr mellett még ketten utaztak.

Szerda este történt az eset, az autó vezetője a rendőrök előtt 15 méterrel megállt, és helyet cserélt az egyik utassal, de később pedig tagadta, hogy ő vezetett. Miután elkezdte szidni a rendőröket, és nem akart kiszállni az autóból, a rendőrök kiszállították az autóból.

Miután kiderült, hogy a sofőr ivott, a társaság  rátámadt a rendőrökre. A dulakodásból rugdosódás lett, amiben részt vett az autó két utasa is, a sofőr pedig egy 10 kilogrammos kővel fenyegette a járőröket.

A szondáztatás után kiderült, hogy a sofőr és egyik utasa is ivott, mielőtt autóba ültek. A három emberből ketten büntetett előéletűek.

Előzetes letartóztatásba helyezték a bandát a Budakörnyéki Járásbíróságon részben bűnismétlés, részben szökés, elrejtőzés veszélye miatt.

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7312583965

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása