Rossz vendégek voltunk, a döntőben a hazai csapatot legyőzve hoztuk el Dél-Koreából a kupát
2017. augusztus 26. írta: BoldogÉ

Rossz vendégek voltunk, a döntőben a hazai csapatot legyőzve hoztuk el Dél-Koreából a kupát

erd-delkorea-nso-hu.jpg

 

 

Múlt héten egy tíznapos kalandra indult az Érd, amely Dél-Korea második legnagyobb városában, Puszanban szerepelt egy felkészülési tornán, ahol a házigazdák mellett több ország válogatottjával is összemérte erejét.

Szabó Edina együttese elsőként az ausztrál válogatottal „csapott össze”, és könnyed, 51–15-ös győzelmet aratott, majd a második találkozóján remek védekezéssel 26–17-re múlta felül az amerikaiakat.

A harmadik mérkőzésen a tajvani fiatalok sem voltak egyenrangú ellenfelek, miután az Érd színeiben bemutatkozó és nyolc gólt jegyző Jamina Roberts vezérletével 32–7-re nyertek Janurik Kingáék.

A negyedik meccsen a másik európai gárda, a dán Aalborg következett, és Klivinyi Kingáék 31–26-ra győztek. A torna utolsó mérkőzésén a két veretlen együttes találkozott, azaz az Érd a házigazda Puszan Bisco együttesével mérte össze tudását, és Szabó Edináék 21–20-ra nyertek.

A torna All Star-csapatába Katarina Krpezs-Slezák és Mireya González is bekerült, míg a legjobb játékosnak Kisfaludy Anettet választották meg.

A lányok, illetve a szakmai stáb a mérkőzések és a négy földrész konferenciája után augusztus 25-én, pénteken érkeztek haza.

(nso)

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8812780554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.