Tesco-sztrájk: ne keljen útra, mielőtt felhívja őket! Ellentmondásos hírek az áruházakból
2017. szeptember 09. írta: BoldogÉ

Tesco-sztrájk: ne keljen útra, mielőtt felhívja őket! Ellentmondásos hírek az áruházakból

tesco-sztrajk-01.jpg

Ma is sztrájkolnak a Tesco dolgozói, délelőtt 10 és este 22 óra között.

A tegnapi napról Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke pénteken délután azt nyilatkozta, hogy több áruházat be kellett zárni, például Hatvanban is, illetve óriási fennakadások voltak egyebek mellett Komáromban és a győri hipermarketben.

tesco-sztrajk-fogarasiut-mti.jpg

A fővárosban a Fogarasi úti Tescóban négyen dolgoznak, ötven munkavállaló letette a munkát, hasonló a helyzet a Pesti úti áruházban is, a munkavállalók folyamatosan teszik le a munkát - tette hozzá a KDFSZ elnöke.

Közben a Tesco cáfolta azt az értesülést, hogy központi utasításra bezárnák az összes áruházat, a kiadott közleményükben továbbra is hangsúlyozzák, hogy a lehetőségekhez képest a legmagasabb szintű működést kívánják megvalósítani.

A szakszervezetek közül a KDFSZ történelmi jelentőségűnek tekinti a tegnapi sztrájkot, a ma kiadott közleményük szerint, amellyel tagjaikat is biztatják:

Megcsináltuk!

TÖRTÉNELMET ÍRTUNK!

KÖSZÖNJÜK!

Holnap új nap vár ránk, új kihívásokkal. Ismét harcba kell szállnunk! Harcunk várhatóan keményebb lesz mint a mai napon folytatott küzdelmünk, de elszántságunk, egységünk töretlen marad! A mai nap bebizonyította nem csak a Tesco vezetői számára hanem minden kishazánkban élő embereknek is, a magyar emberek bajban kiállnak igazukért!

Apró kis porszemekként őröltük fel egymás után a szembenálló erőket s kényszerítettük térdre egységes erővel, megadásra kényszerítve az üzleteket!

Az éjszakás dolgozóktól 24 óráig kitartást kérünk és köszönettel tartozunk, amiért tovább folytattátok harcunk!

Zárjuk sorainkat és emelt fővel nézzünk szembe egymással, magunkkal: MEGCSINÁLTUK!

EGYSÉGBEN AZ ERŐ!

Tisztelettel és nagyrabecsüléssel:

Bubenkó Csaba

KDFSZ sztrájk bizottság elnöke

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5212813126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása