Az Apple a magyar kormány legtöbb  adatkérését teljesítette, félév alatt 1328 magyar iPhone-használóról
2017. október 01. írta: BoldogÉ

Az Apple a magyar kormány legtöbb  adatkérését teljesítette, félév alatt 1328 magyar iPhone-használóról

apple-apple-com.jpg

Minden eddiginél több emberrel kapcsolatban kíváncsiskodott a magyar állam az Apple-nél, ez derül ki a vállalat által közölt átláthatósági jelentésből.

Míg a tavalyi év második felében 18 esetben, összesen 113 Apple-készülék felhasználójáról – a hazai piacot ismerve jó eséllyel főleg iPhone-osokról – kért ki adatokat a magyar állam, az idei első félévre vonatkozó jelentésben egészen meglepő módon már egy négyszámjegyű érték áll. 2017 januárja és júniusa között 29 kérelemben összesen 1328 készülékékkel kapcsolatban kértek az Apple-től adatokat a magyar kormányzati szervek.

Mivel a kérelmek száma nem ugrott meg hasonló mértékben, így arról lehet szó, hogy bizonyos esetekben több száz eszközzel kapcsolatban kérdezősködtek a hatóságok.

A friss jelentésben szereplő részletes adatokból az látszik, hogy két készüléket érintő (két) hazai kérés pénzügyi tranzakciókkal volt kapcsolatos. Tizenegy felhasználó esetében biztosan a fiókhoz tartozó beazonosításra alkalmas adatokra, valamint emailekre fotókra, naptárbejegyzésekre voltak kíváncsiak. A többi ügy kapcsán nem világos, hogy pontosan milyen személyes adatokat kért ki a magyar állam.

Az Apple a 29 kérvényből 24 esetében szolgáltatta ki részben vagy egészében a kért adatokat, ez az esetek 83 százalékát jelenti. Érdekesség, hogy a Google valamivel ellenállóbban viselkedik a magyar kormányzati szervekkel, ők egy kicsit más mutatót közöltek.

(hvg)

címlapfotó: apple.com

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7712915857

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása