Mennyi kaját dobtok ki? Brutálisan sok, évente 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék itthon.
2017. november 05. írta: BoldogÉ

Mennyi kaját dobtok ki? Brutálisan sok, évente 1,8 millió tonna az élelmiszerhulladék itthon.

elelmiszerfelesleg-nosalty-hu.jpg

Mintegy 1,8 millió tonna, fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszerhulladékot csinálunk évente, amely 400-450 ezer rászoruló étkeztetésére lenne elegendő.

Globális szinten sem rózsás a helyzet, az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada, mintegy 1,3 milliárd tonna veszendőbe megy. Az élelmiszerveszteség évente nagyjából 990 milliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak. Ez azért komoly probléma, mert e mennyiség megtermelésére fordítják világszinten a mezőgazdaságban felhasznált összes víz egynegyed részét, és ez a mezőgazdasági termelés az üvegházhatású gázok 8 százalékának kibocsátásáért felelős.

Egy hatékony belföldi kampánnyal 1-2 év alatt akár 8 százalékkal is mérsékelhetnénk a kidobott élelmiszer mennyiségét Magyarországon, írta a Földművelődési Minisztériumra hivatkozva az MTI. Számításaik szerint az ország 15 milliárd forintot, egy átlagos magyar család 50 ezer forintot takaríthatna meg a feleslegesen megvásárolt élelmiszereken.

Az élelmiszer-adományozás jogszerű és létező gyakorlat Magyarországon. Az elosztási folyamatban szerepe van a jótékonysági szervezeteknek, valamint az adományozásra ösztönző intézkedéseknek. Az Élelmiszerbank Egyesület és a kezdeményezéshez csatlakozott szervezetek tavaly összesen 5000 tonna élelmiszert mentettek meg a kidobástól.

Magyarországon a kiskereskedelmi láncok többsége együttműködik a Magyar Élelmiszerbank Egyesülettel, a Tesco például az idén, augusztus végéig, mintegy 19,4 millió adag ételnek megfelelő, több mint 7841 tonna adományt adott a rászorulóknak.

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület az MTI megkeresésére közölte: az egyesület által megmentett élelmiszerfelesleg mennyisége az idei 1-9 hónapban 6200 tonna volt, értéke mintegy 3,4 milliárd forint. Az áruházakból ugyanebben az időszakban 5600 tonna, 2,7 milliárd forint értékű élelmiszer származott. Az egyesület 4 áruházlánccal - az Aldival, az Auchannal, a Metróval és a Tescóval - működik együtt az áruházi élelmiszermentésben.

Az Élelmiszerbank gyártóktól, kereskedőktől, valamint termelőktől ment meg élelmiszert, amelyet partnerszervezeteken keresztül osztanak ki évente több mint 300 ezer rászorulónak - közölte a karitatív szervezet.

(MTI)

címlapfotó: nosalty.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7413185278

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása