Önkormányzati szívatás: A diósdi úti körforgalom befejezése helyett játszótéri parkolót építenek
2017. november 09. írta: BoldogÉ

Önkormányzati szívatás: A diósdi úti körforgalom befejezése helyett játszótéri parkolót építenek

tohotomutca-jatszoter-parkolo01.jpg

Csak ámulunk és bámulunk, micsoda ötleteket valósítanak meg a mi városunkban.

Nemrég írtunk róla, hogy a Töhötöm utcában 30 millióból építenek egy játszóteret, amely jelen állapotban a befejezéséhez közeledik.

Tegnap jártunk arra és azt hittük rosszul látunk, ugyanis a tervek szerinti helyszínrajzon az alábbiak szerepeltek, amelyet a képviselők ebben a formában fogadtak el az augusztus 31-i ülésen.

onkorieloterjeszteshez-20170831-jatszoterhez.png

diosdikorforgalom-terkep.jpg

Hogy mi ezzel a baj?

Nézzék meg Önök is a képeken!

A játszótér melletti ingatlanok kijáratát a körforgalom befejezése esetén a most parkolónak beépített területen tervezték megvalósítani. Ezek után látnak Önök erre utaló jeleket?

tohotomutca-jatszoter-parkolo02.jpg

Marad a körforgalomban a régiben, a játszótér melletti ingatlan tulajdonosok pedig hajtsanak ki nyugodtan a körforgalomba, hiszen “alig” van ott forgalom.

Tényleg ennyire tombol a dilettantizmus, ráadásul a saját elfogadott rendeletüket is semmibe veszik?

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1913218175

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása