Tudják, mit akarnak átnyomni itt a rendkívüli ülésen? Egyre nagyobb a káosz az érdi csatornázás pénzügyeiben!
2017. november 12. írta: BoldogÉ

Tudják, mit akarnak átnyomni itt a rendkívüli ülésen? Egyre nagyobb a káosz az érdi csatornázás pénzügyeiben!

csatornazas-pecsma-hu.jpg

Amint arról hírt adtunk,  a tervek szerint rendkívüli ülésen tárgyalja az Érdi Közgyűlés a csatornázással kapcsolatos előterjesztéseket, amit legutóbb T. Mészáros András, kolbászfesztiválos útjára is hivatkozva halasztott el a testület.

Most már hozzáférhetőek az előterjesztések, amelytől azt vártuk, hogy az eddigi információhiányt, amelyre minden egyes alkalommal felhívjuk a figyelmet, feloldja.

Több napirend is foglalkozik a csatornázással, amely közül a legtöbbünket érdeklő, amely a csatornázás elszámolását érinti.

Legutóbbi cikkünk kapcsán megkérdeztük a képviselőket, hogy

  1. a beruházás befejezése ellenére, szerintük miért nem történt még meg az elszámolás?
  2. milyen lépéseket tett a képviselő arra vonatkozóan, hogy a csatornával kapcsolatos pénzügyek minél nagyobb nyilvánosságot kapjanak?”

Simó alpolgi válaszolt is már, természetesen a maga sajátságos módján, amit rögtön közhírré is tett, nyilván próbálta igazolni azt a saját maga által favorizált tételt, hogy aki először, ráadásul nagyon hangosan kiabál, annak talán hisznek az emberek. Szerencsére a polgárok ennél sokkal okosabbak.

A legaranyosabb és legmulatságosabb a viselkedésében, amikor azt írja, hogy ez egy magánlevél (képviselőként kerestük meg), utána pedig nyilvánosságra hozza.

Nézzük a november 14-re készített előterjesztéseket!

A legérdekesebb és sokakat érdeklő napirendi pont, amelyben elszámolás-félét tárnak a polgárok elé. Azt várnánk ettől, hogy egy kis erőfeszítéssel áttekinthető, vagy legalább utalnak rá, hol nézhető meg, akit részletesen is érdekel az elszámolás.

EZZEL SZEMBEN, ÚGY AKARJÁK LEZÁRNI A PÉNZÜGYI ELSZÁMOLÁST, HOGY NEM BIZTOSÍTJÁK A NYILVÁNOSSÁGOT!

Az elszámolást tartalmazó előterjesztésbe nem restek egy több oldalas történeti áttekintőt beletenni, aminek az égvilágon sok köze nincs hozzá. 

Amely információk viszont nincsenek benne, még utalás szinten sem, azok a konkrét elszámolások, mellékletként például szerződések, igazolások. Ebben a formájában, gyakorlatilag senkinek sem ellenőrizhető, hogy mit és mennyiért csináltak.

Jól mutatja a T.Mészáros Andrásék cinikusságát az alábbi példa:

A képviselőtestület ülésének időpontja, november 14. 17.00

Önök szerint mikorra hívták össze a Városfejlesztési, Városüzemeltetési és Vagyongazdálkodási Bizottság-ot, amelynek egyik napirendi pontjának része egy több éves beszámoló megtárgyalása és erről véleménynyilvánítása?

Segítünk, november 14. 16.00-ra.

Önök szerint mennyire komoly, hogy egy releváns bizottság, 1 órával az ülés előtt ül össze? Lesz ott érdemi munka?

Nézzük ezek után, magát az előterjesztést!

Idézünk a pénzügyi beszámolóból:

“ A Társulás működtetésének operatív feladatait a Társulás Munkaszervezete látta el. A Munkaszervezet részt vett ugyanakkor a projekt megvalósítás menedzselésében is. A megvalósítás irányítását segítette egy közbeszerzésen kiválasztott tanácsadói csapat is, akik a Munkaszervezet érintett tagjaival alkották a Projekt Megvalósító Egységet (PME). “  

AZ ÉVI 6.000.000 FT-OS KÉRDÉS EZUTÁN: Mire is kapja T.Mészáros András az évi 3 milliós juttatását, ráadásul évek óta? A másik két polgármester is évi 1,5-1,5 milliós juttatást tesz zsebre.

Ennél komolyabb problémák is vannak,  a pénzügyi elszámolásokkal, lássuk hogyan is állunk!

A lentebb található összehasonlító adatok, az alábbi dokumentumokból származnak:

  • 2017. November 14-i önkormányzati ülésre készített előterjesztés
  • A Nemzeti fejlesztési Minisztérium és az Érd és Térsége Szennyvízelvezetési- és Szennyvíztisztítási Önkormányzati Társulás között létrejött Támogatási szerződés legutolsó, 6. módosítása
  • Az Érdi Újság 2017. június 14- száma, 6. oldal, Simó Károly beszámolója
  • A Csatornamű honlapja
  • A hivatalos, céges éves beszámolókat tartalmazó minisztériumi honlap

Ezek hivatalos dokumentumok, hangsúlyozzuk, mi csupán előbányásszuk az adatokat, nem mi változtatgatjuk a számokat, így nem a mi teendőnk ezeket összhangba hozni.

Addig nincs is ezzel akkora gond, ha “csupán” Simó "Búvár" Károly interpretálásában, a házi újságjukban jelenik meg néhány adat. Azonban most már például egy, a minisztérium és a társulás közötti támogatási szerződés áll szemben egy önkormányzati előterjesztéssel.

Melyiknek higgyünk?

Most két tételt hasonlítunk össze:

1. A projekt megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatásoknál hasonlítsuk össze, milyen költségek merültek fel a csatornázás kapcsán, amelyek teljes mértékben saját erőből kerültek finanszírozásra.

 

M E G N E V E Z É S

Érd

Diósd

Tárnok

Jelenlegi előterjesztésben, Összesen

Támogatási szerződés utolsó móditása

5. Projekt megvalósításhoz kapcsolódó szolgáltatások, ebből:

1 412 219 069

203 904 222

181 283 108

1 797 406 399

1 465 603 802

5.1.1. Tervek készítése, engedélyeztetés

427 750 800

67 130 800

59 918 400

554 800 000

562 800 000

5.1.2. Műszaki ellenőrzés, mérnök

398 524 053

59 411 844

53 028 753

510 964 649

584 378 500

5.1.3 Műszaki átvétel vizsgálatai

98 244 676

15 418 425

13 761 900

127 425 001

5.1.2.-ben szerepel

5.1.4. Közbeszerzési szakértő és dokumentáció költségei

64 207 077

7 912 307

6 348 175

78 467 559

34.476.000

5.1.5. Nyilvánosság biztosítása, ügyfélszolgálat

89 635 161

13 965 586

12 465 151

116 065 898

89 096 302

5.1.6. Könyvvizsgáló és gazdasági szakértői szolgáltatások

99 284 032

13 481 069

12 032 689

124 797 789

49 900 000

5.1.7. Jogi szolgáltatások

95 011 280

8 936 336

7 976 234

111 923 851

68 400 000

5.1.8. Vagyonértékelés

19 086 105

2 995 355

2 673 540

24 755 000

24 755 00

5.1.9. Projekt menedzsment, pályázat előkészítés, út tanulmányok

118 551 470

14 350 485

12 808 697

145 710 652

111 029 000

5.1.10. Hatósági díjak

1 924 416

302 016

269 568

2 496 000

5.1.9-ben szerepel

 

2. A működési költségek tekintetében, az előterjesztés pénzügyi része szerint:

A Programot lebonyolító Önkormányzati Társulás működési költségeit a tagönkormányzatok biztosították a befizetett tagdíjakból. 2008-2016 között a három település mindösszesen 550.812.877 Ft tagdíjat fizetett be (Diósd az elmaradt tagdíjakat 2017-ben rendezi). A befizetések az alábbi ütemezésben valósultak meg

Év

Tárnok

Diósd

Érd

2008

1 975 050  

1 784 250  

24 256 856

2009

5 364 000

5 087 000

37 095 000

2010

6 408 000

6 078 000

44 321 000

2011

3 147 000

2 985 00

21 768 000

2012

5 939 000

2 817 000

41 080 400

2013

7 106 400

8 620 000

62 853 000

2014

10 565 186

73 075 874

2015

10 767 888

10 118 081

74 477 892

2016

10 500 000

72 623 000

Összes

61 772 524

37 489 331

451 551 022

azaz

mindösszesen:

550 812 877

 

Ezzel szemben a működési költségekről az alábbi beszámolókkal rendelkezünk, ami jól jellemzi az információk hiányát, talán az utolsó oszlopot alapul vehetjük, mégiscsak hivatalos, minisztériumi forrásból származik:

Év

Érdi Csatornamű (saját honlap)

Érdi Újság 2017.jún.14.

Cégbíróságnak leadott bevallás

2008

nincs adat

8 375 000

8 075 000

2009

nincs adat

31 391 000

30 443 000

2010

37 180 000

62 028 000

57 851 000

2011

49 281 000

61 184 000

57 824 000

2012

86 779 000

68 902 000

68 077 000

2013

66 850 000

60 553 000

59 650 000

2014

nincs adat

62 952 000

67 635 000

2015

nincs adat

51 000 000

68 695 000

2016

nincs adat

41 634 000

42 977 000

Összesen

????

448 019 000

461 227 000

 

Mi Önökre bízzuk a fenti táblázatok értékelését!

Mit is írt Simó úr? Almát a körtével hasonlítunk össze? Reméljük, ismeri már annyira a magyar nyelvet, hogy tudja az értelmét, ha leír egy ilyen mondatot.

Az alpolgármesternek azt javasoljuk, hogy az általuk megadott információs csomagok, az "ahány ház, annyi adat" átköltött népi mondást juttatja eszünkbe.

Milyen lesz ezek után a hivatalos elszámolás? Minden jelentésbe  más  szám kerül? Ezek vajon véletlenek?  

Legvégül ismételten megkérjük, T. Mészáros András polgármestert, szóljon már a T. Mészáros András Érd és Térsége Társulat ELNÖKÉNEK, hogy biztosítsa a nyilvánosságot, tájékoztassák a polgárokat, tegyék fel a gazdasági adatokat, beszámolókat, határozatokat, szerződéseket és a jegyzőkönyveket ahttp://erdicsatornazas.hu/ és a  http://www.erdszennyviz.eu/ honlapra.

Címlap: pecsma.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8513245251

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása