1944 őszétől csaknem 800 ezer embert hurcoltak el Magyarországról hadifogolyként vagy internáltként többéves kényszermunkára, akár negyedszázados száműzetésre a Szovjetunióba.

Arról a mintegy 800 ezer magyarról van szó, akit 1944 őszétől hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akit a második világháború után 5-25 évre száműztek a Gulág rabtelepeire a "magyar hatóságok hathatós közreműködésével, koholt vádak alapján".

Adózzunk tisztelettel mindazok előtt, akik életüket adták a hazáért, magyarságukért, származásuk miatt, politikai, vallási meggyőződésükért, akik emberi és polgári jogaiktól megfosztva idegen földön, hazájuktól több ezer kilométerre, embertelen, megalázó körülmények között fogságot szenvedve végeztek kényszermunkát.

A Gulág létrehozása, ártatlan emberek millióinak munkatáborokba kényszerítése a 20. század egyik legsúlyosabb tragédiája. Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok hatalomra jutottak Oroszországban, igyekeztek ellenőrzés alatt tartani mindazokat, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallásos hitük, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más oknál fogva "a nép ellenségének" minősítettek. Ennek legfontosabb elemei az "elszigetelés" és a kényszermunka voltak.

Az 1917. december 7-én létrehozott VCSK, közismert nevén a Cseka és utódszervezetei (OGPU, NKVD), valamint az Igazságügyi Népbiztosság feladata volt, hogy nagy tömegben olcsó "emberanyagot" biztosítsanak a nagyszabású építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához. 1930 és 1956 között ezeket a munkatáborokat a belügyi szerveknek alárendelt Lágerek Főparancsnoksága fogta össze, ennek orosz nevéből - Glavnoje Upravlenyije Lagerej - származik a Gulág kifejezés.

Már 1944 előtt is került néhány száz magyar ezekbe a táborokba, ők csaknem kivétel nélkül emigráns kommunisták voltak. A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről egy 1949-es szovjet összefoglaló jelentés szerint mintegy 800 ezer embert hurcoltak a Szovjetunióba, ahonnan átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek csak haza, ha sikerült túlélniük a megpróbáltatásokat az embertelen körülmények között.

Egy 1949-es szovjet összesítés a magyar foglyok számát 534 539-ben adta meg. Harmaduk volt civil, de ebben nincsenek benne azok, akik még a gyűjtő- és tranzittáborokban, valamint a kiszállítás közben meghaltak és a Don mentén 1943 januárjában fogságba esett és elpusztult több tízezer magyar katona sem, a foglyok száma így 600-700 ezer lehetett. Más becslések szerint számuk elérhette akár a 900 ezret is. A legtöbb túlélő 1949-re térhetett haza, több ezren már nem is Magyarország területére, mivel otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került.

A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben elpusztultak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. A kényszermunkások között különösen tragikus sors jutott a politikai elítélteknek, az ő helyzetük 1949-től vált különösen súlyossá, ekkor hozták létre ugyanis a Gulágon belül a politikai elítéltek koncentrációs táborait. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak 5-6 ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket.

(wikipedia)

címlapfotó: pestisracok.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!