Ki fogja a közel 2 milliárdért épülő érdi jégpálya fenntartását fizetni? Csupán a megépítés a lényeg?
2017. december 03. írta: BoldogÉ

Ki fogja a közel 2 milliárdért épülő érdi jégpálya fenntartását fizetni? Csupán a megépítés a lényeg?

jegcsarnok-megyeriut-sporthelyek-hu.jpg 

Ismerik Önök a zuglói székhelyű Hargitai Farkasokat? Pedig érdemes ismerkedni a nevükkel, most terveznek Érden jégcsarnokot építeni. 

Érden a Velencei úton elhelyezkedő beépítetlen területen a tervek szerint a Hargitai Farkasok Sportegyesület jégcsarnokot épít.  Az önkormányzat az Érdi Sport Kft. rendelkezésére is bocsátotta az ingatlant. Amely átadja használatra a fenti Egyesületnek.

A budapesti Hargitai Farkasok Egyesületet állítólag 2005. évben alapították és azóta folyamatosan működik. Hivatalosan 2, azaz kettő éve jegyezték be őket, de sem a weboldalukat, sem a Facebook-oldalukat nem találtuk, ami ahhoz képest elgondolkodtató, hogy milyen nagyratörő terveik vannak.
Az egyesület jégkorongcsapata a Magyar Jégkorong Szövetség OB. III-as bajnokságában versenyez. Az Egyesület célja, hogy – részben ún. Tao-forrásból, részben önerőből – Érden jégcsarnokot létesítsen és üzemeltessen.

Az érdi önkormányzat és a fent nevezett egyesület együttműködési megállapodást kötöttek még a tavasszal, melynek lényeges tartalmi elemeit az alábbiakban foglaljuk össze:
Az Egyesület pályázatot nyújtott be a Magyar Jégkorong Szövetséghez a Jégcsarnok építésére, és ún. TAO-forrásra pályáztak.  Amennyiben a pályázat pozitív elbírálásban részesül a beruházást legkésőbb 2019. december 31. napjáig megvalósítja, tehát lesz egy szép új jégpályánk. 

Az Érdi Sport Kft. a telek kizárólagos tulajdonosaként hozzájárulását adja ahhoz, hogy az ingatlanon az Egyesület a jégcsarnokot a beruházás keretében felépítse. A telek persze nem lesz az Egyesületé, csupán mindaddig biztosítják, amíg a jégcsarnok rajta van. Mondjuk nehéz az ingatlannal mit kezdeni, ha van rajta egy bazi nagy csarnok.

A Jégcsarnok felépítmény fennállásáig a telket használhatja az Egyesület, mely ellenértékét a felek következőképp határozzák meg:

Az Érdi Sport Kft. a jégpálya használati idejét harmadik fél részére ingyenesen tömegsport céljára továbbadhatja.
A jégpálya használati díját az egyesület teljes mértékben természetbeni fizetéssel rendezi. Jégpálya használatot biztosít az Érdi Sport Kft.-nek hétköznapokon 9-10 óra között 1 óra időtartamra, előzetes egyeztetés alapján, az öltöző és a mosdó használatával. Igény szerint ezen időszakban korcsolyaoktatót is biztosít a használók számára. 

NYILVÁN EZ AZ IDŐSZAK PRAKTIKUSAN AZ ISKOLÁKAT JELENTI, HACSAK NEM OTT FOGNAK A KÉPVISELŐK PIRUETTEZNI.

Az Egyesület naptári évente legalább 2 alkalommal 1 napos rendezvényre a csarnokot helyszínként biztosítja 06:00 és 24:00h között.  

Az Egyesület az érdi állandó lakosoknak, lakcímkártya felmutatása mellett, a mindenkori belépődíjból egységesen 15% díjkedvezményt köteles biztosítani.
Köteles az Egyesület a jégpályát körülvevő palánk felületének 10%-át az Érdi Sport Kft. hirdetési lehetőségére fenntartani.

TEHÁT ÖSSZESSÉGÉBEN VÁROSUNK EBBŐL NEM KAP EGY FILLÉRT SEM, DE AKKOR MIÉRT ÉRI MEG, HOGY INGYEN ÉS BÉRMENTVE ADJA A TERÜLETET? EZ EGY NAGY KÉRDÉS

A Jégcsarnokot az Egyesület önállóan, saját kockázatára köteles fenntartani, működtetni. Az együttműködési megállapodás hatálya amennyiben a Beruházás megvalósul és a Jégcsarnok 2019. december 31-ig felépül, akkor a használatbavételi engedély jogerőre emelkedésétől számított tizenöt (15) éves időtartamra szól. Ha nem tudja az egyesület a fenntartást finanszírozni,, akkor lesz egy szellem csarnokunk?

Megnéztük, milyen anyagi erőt, üzemeltetési tapasztalatot tudnak felmutatni! Az egyesületnek csak a 2015 és 2016-os beszámolói elérhetőek hivatalosan, de nincs nyoma bevételnek, támogatásnak. Hogyan fogják a csarnokot fenntartani? Ha nem tudják fizetni a számlákat, akkor mi lesz a csarnokkal?

Ezeket a kérdéseket előzetesen kellett volna tisztázni, de ennek nincs nyoma az eddigi megállapodásban. Nyilván nem pontos terveket kérünk, amíg nincs meg az épület terve, de előzetesen minimum egy közelítő becslést kell készíteni.

Annyit azonban mindenképpen tisztázni kell, milyen működés költségek várhatóak és annak mi a fedezete, főleg annak fényében, hogy a TAO-rendszer átalakulás előtt áll.

Mondjuk egy ilyen szintű beruházás esetén minimum 10 éves időtartamra fel kell tudni vázolni, miből fogják a számláikat fizetni. Vagy arra számítanak, hogy az érdi adófizetők fogják a cechet állni, ha nem lesz rá pénz?
Miért ad a város egyáltalában területet, ha ezek kérdések nincsenek átbeszélve és rögzítve?

Végezetül, az egyesület koncepciójából mi a sportfejlesztési program pénzügyi és környezeti fenntarthatóságának kidolgozottságát emeljük ki (szószerint idézzük):

A csarnok fenntartásához elengedhetetlen a közönség programok szervezése, utánpótlás bázis kialakítása. Bevételre tehetünk szert a jégpálya bérbeadásából saját pályával nem rendelkező egyesületek részére, céges rendezvényekből, nyári időszakban görhoki edzésekből, gördisco-ból. A sporteseményeknek társadalom összekovácsoló ereje van, kellemes és hasznos időtöltést nyújtanak mind a családoknak, szurkolóknak, sportolóknak egyaránt. A sport egészségmegőrző hatása mellett, jótékonyan hat a szellemi fejlődésre, lelki problémák kezelésére, segíti a társadalmi beilleszkedést, önbizalom növelő ereje van, melyek a mai világban mind nagy értéket képviselnek! Nagyon fontos a szabadidő kellemes eltöltésére kínált lehetőségek népszerűsítése, így nagyban kiküszöbölhető mind a fiatalok, mind az idősebb korosztály körében, hogy magányukban, elkeseredettségükben az alkohol rabjai legyenek, esetleg drogok használatával próbálják problémáikat, a bennük felgyülemlett stresszt oldani. Sportolóként is és szurkolóként is egy közösség részei lehetnek, tartozhatnak valahova, mely elengedhetetlen a mai világban. A rendszeres sporttevékenység folytatása fontos szerepet játszik a gyermekek fizikális és mentális fejlődésében. A jégkorongozó gyermekek könnyebben beilleszkednek a társadalomba, kialakul bennük a felelősség érzet, a csapatmunkára való képesség, az odafigyelés társaikra.

A MJSZ jóváhagyó végzése itt illetve az egyesület sportfejlesztési programját ezen a linken találják meg.

Ebben csak mi nem látunk semmilyen konkrétumot, vagy Önök sem?

ÖNÖK SZERINT EZ A KONCEPCIÓ MEGÉR EGY INGYEN TELKET ÉS KÖZEL 2 MILLIÁRDOT AZ ADÓFIZETŐK PÉNZÉBŐL?

Címlapfotó: sporthelyek.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6213415481

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása