Ma van az emberi jogok világnapja, Önök elégedettek a jelenlegi helyzettel?
2017. december 10. írta: BoldogÉ

Ma van az emberi jogok világnapja, Önök elégedettek a jelenlegi helyzettel?

emberiespolgarijogok-mult-kor-hu.jpg

A napot Az emberi jogok egyetemes nyilatkozata ENSZ közgyűlés általi elfogadásának és kikiáltásának tiszteletére választották 1948. december 10-én

Az emberi jogok azok a jogok és szabadságjogok, amelyek minden embert születésüktől fogva egyenlően megilletnek. Olyan alapvető polgári és politikai jogokat foglalnak magukba, mint az élethez vagy a szabadsághoz való jog, a vélemény és kifejezés szabadsága , a törvény előtti egyenlőség, valamint gazdasági, szociális és kulturális jogokat, mint a kulturális életben való szabad részvétel joga, élelemhez, neveléshez és munkához való jog.

A nyilatkozat egy bevezetőből és 30 cikkből áll. Ebben a 30 cikkben fogalmazza meg az emberi jogokat (az alapvető polgári, kulturális, gazdasági, politikai és szociális jogokat), amelyek megilletnek minden embert, fajra, színre, nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül. Nem törvényerejű és így nem kötelez, de hatásosan lehet vele diplomáciai és erkölcsi nyomást gyakorolni kormányzatokra, és gyakran hivatkoznak is rá. A nyilatkozat az alapját képezi két, kötelező erejű ENSZ-egyezménynek melyeket 1966. december 16-án fogadott el a Közgyűlés. Akadémikusok, ügyvédek és alkotmánybírák gyakran hivatkoznak rá.

A harminc cikk legfontosabb elemei:

jog az élethez, szabadsághoz és biztonsághoz;

jog a művelődéshez;

jog a kulturális életben való részvételhez;

jog a magántulajdonhoz;

védelem a kínzás, a kegyetlen, embertelen bánásmód és büntetés elől;

a gondolat, lelkiismeret és vallás szabadsága;

a vélemény és kifejezése szabadsága.

Magyarországon a kiegyezés után lendült fel az emberi jogok védelme. 1878-ban a Büntető Törvénykönyv módosításával bevezették a személyes szabadság és sérthetetlenség elvét. 1895-ben törvény született a vallásszabadságról, 1914-ben pedig a sajtószabadságról. A II. világháború után az 1946. évi I. törvény, a köztársasági törvény foglalkozik az emberi jogok védelmével. Az 1949-ben elfogadott szovjet típusú alkotmány általánosítva tartalmazta a legfontosabb szabadságjogokat.

(wikipédia)

címlap: mult-kor.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6613469059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása