Az Érdnél, cementes zsákkal és kővel, a felüljáróról autókat dobálóknak, ma volt az első tárgyalásuk
2017. december 15. írta: BoldogÉ

Az Érdnél, cementes zsákkal és kővel, a felüljáróról autókat dobálóknak, ma volt az első tárgyalásuk

autopalya-hvg-hu.jpg

A Budapest Környéki Törvényszéken megkezdődött azoknak a vádlottaknak a nyilvános tárgyalása, akiket emberölés bűntettének kísérletével és más bűncselekményekkel állítottak bíróság elé.

Az első tárgyalási napon, a vádismertetést követően a vádlottak hallgatták meg. Az I. és II. r. vádlottak tagadták, hogy ledobták volna a cementes zsákot az autópálya felett átívelő felüljáróról, a III. r. vádlott élt a hallgatás jogával. A tárgyaláson a bíróság bemutatta a bűncselekmény helyszínén nyilvántartásba vett bűnjeleket: a cementes zsákot, maszkokat, köveket, apró köveket és egyéb más tárgyakat.   

A nyomozás eddigi adatai szerint a vádlottak közül 2016-ban ketten élettársi kapcsolatban álltak, harmadik vádlottal pedig baráti viszonyban voltak. A vádlottak 2016 év elején,  megbeszélték, hogy ok és cél nélkül járműveket fognak megdobálni. Ebből a célból Tárnokon köveket gyűjtöttek, amelyeket részben maguknál tartottak, részben az I. rendű vádlott személygépkocsijában helyeztek el.

A vádlottak 2016. február 04. és március 03. közötti időszakban a közösen a következő bűncselekményeket követték el:

  1. február 04-én 22 óra körüli időben Érden, a Velencei úton közlekedtek. Az I. rendű vádlott a vezető oldali ablakon kinyúlva egy ebből a célból a gépkocsiban tartott követ dobott a Velencei úton vele ellentétes irányból érkező - utasokat nem szállító - autóbusz irányába. A kő az autóbusz első szélvédőjét eltalálta és betörte azt, aminek következtében az autóbuszban negyedmilliós kár keletkezett.

A vádlottak 2016. február 08-án késő este Tárnokon ismét követ dobtak a  menetrendszerűen közlekedő, azonban utasokat nem szállító – autóbusz szélvédőjére. A dobás következtében az autóbusz szélvédője betört, abban 335.623 Ft kár keletkezett. A vádlottak a cselekményük elkövetése után továbbhajtottak. A vád szerinti időszakban a vádlottak több hasonló cselekményt követtek el.

A vádlottak 2016. február 23-án, az esti órákban bementek egy diósdi bekerítetlen ingatlanra és onnan egy 25 kg súlyú, bontatlan állapotban lévő cementes-zsákot hoztak ki. A zsákot két vádlott azért tette a személygépkocsiba, hogy azzal később más járművet dobjanak meg.

A vádlottak a személygépkocsival 22 óra 15 perc körüli időben Tárnok lakott területén kívül, az M7 autópálya 23. kilométerében található, az autópálya felett átívelő felüljáróra hajtottak és a korláttól nem messze megálltak. A felüljáró korlátján a zsákot átemelték, és szemből a sértett által vezetett járműszerelvény szélvédője irányába ledobták.

A vádlottak által a felüljáróról ledobott cementes zsák a M. L. sértett által vezetett vontató szélvédőjének közepének ütközött, beszakította azt, és a vezetőfülke belsejébe zuhant, miközben a szétszakadt zsákból a cementpor mind a vezetőfülke belsejét, mind a járműszerelvényt vezető sértettet beterítette. A cementes zsák súlya a vezetőfülke szélvédőjének csapódáskor mintegy 20-23 kg tömegű volt. A szélvédő beszakadását követően a sértett fékezett, az út szélére félre állt, majd telefonon értesítette a rendőrséget.

A bíróság 2018. február 2-ra napolta a következő tárgyalást, amikor majd, műszaki és igazságügyi orvosszakértőket hallgat meg a bíróság. Ezen a tárgyalási napon, M. L. sértett is meghallgatják.

címlap: hvg.hu

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8113502355

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása