Gondolja meg mit vesz! A jelenleg kapható halak közül a hekkel esszük meg a legtöbb nehézfémet
2017. december 17. írta: BoldogÉ

Gondolja meg mit vesz! A jelenleg kapható halak közül a hekkel esszük meg a legtöbb nehézfémet

hal-agrarszektor-hu.jpg

Nagy veszélyt jelenthetnek az emberi egészségre azok a nehézfémek, amelyek a halak húsában halmozódhatnak fel.

A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) most megvizsgálta, hogy a hazai szupermarketekben leggyakrabban kapható friss és fagyasztott halakban van-e egészségkárosító hatású higany, arzén, kadmium vagy ólom.

A nehézfémtartalmat vizsgálták most 29 magyar, illetve Magyarországon is kapható friss és fagyasztott halban. Az eredmények szerint a szennyezettség nem lépte túl az Európai Uniós határértéket. A legtöbb nehézfémet a hekkekben mutatták ki.

Az egyesület összesen 29 mintát vett górcső alá, és a vizsgálatok megnyugtató eredményeket hoztak. A laboratóriumi módszerek három terméknél egyáltalán nem mutattak ki szennyezőanyagot, míg a többi terméknél a nehézfém-mennyiség jóval az Európai Uniós határérték alatt volt.

A kimutatások szerint a vizsgálatokon legjobban a hazai tenyésztésű, illetve ökovédjeggyel rendelkező halak szerepeltek.

Az öt magyarországi tenyésztésű halból vett mintánál csak háromban észlelték a nehézfémek kismértékű jelenlétét, így ezek összességében a legkevésbé szennyezett termékek között voltak

- írja közleményében a TVE.

A halfajok közül az édesvízi halakban (ponty, pangasius, afrikai harcsa) volt a legkevesebb nehézfém.

A legnagyobb - de még így is bőven az egészségügyi határérték alatti - szennyezettség a hekkeknél mérték,

ennek a halfajnak a mintáiban jellemzően két-két nehézfém is kimutatható mennyiségben volt jelen.

Hogyan vásároljunk halat?

  • Friss hal vásárlásakor győződjünk meg arról, hogy a hal jó állapotú: húsa feszes, kopoltyúja vöröses, a szemei fényesek és nem beesettek, bőre nedves. Kerüljük az opálos szemű, hiányos, lepedékes, laza pikkelyű, szürkés-sárgás kopoltyújú, erős szagú halakat, ugyanis ezek a nem jó minőségű áru ismérvei.
  • Válasszunk Magyarországon vagy a környező országokban tenyésztett édesvízi halat. Ezeknél legalább a szállításból adódó környezetterhelés kisebb a tengeri, óceáni halakéhoz képest, valamint nem áll fenn a veszélye a természetes halállomány túlhalászásának, hiszen ezeket kifejezetten halászati célra tenyésztik.
  • Tengeri hal vásárlásánál részesítsük előnyben az úgynevezett fenntarthatósági minősítésű terméket. Ezzel támogatjuk azokat a halászokat, akik tartózkodnak a halászati területek kizsákmányolásától, illetve olyan halászati módszerektől, amelyek az egyes halfajok kihalásához vezetnek.

 

címlap: agrarszektor.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6213507303

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.