A busz találkozása a gógyival: így is lehet otthonos, persze erre senki sem számítana!
2017. november 19. írta: BoldogÉ

A busz találkozása a gógyival: így is lehet otthonos, persze erre senki sem számítana!

Ez a felvétel kiválóan ábrázolja, hogy milyen az igazi balkáni találékonyság. Szegény ember vízzel főz, vagy azzal, ami éppen kéznél van. Az alábbi fotón látható szófiai tömegközlekedési eszközre felszállni sokkal inkább olyan érzés lehet, mint benyitni egy otthonba, semmint beszállni egy…

Készüljön, hamarosan több, mint 1 évig Kelenföld és  Érd felső között megszűnik a vonatközlekedés
2017. november 19. írta: BoldogÉ

Készüljön, hamarosan több, mint 1 évig Kelenföld és  Érd felső között megszűnik a vonatközlekedés

Megérkezett a tájékoztatás Érd-Felső, vagyis a 40a vonal, felújítás alatti menetrendbeli szerepére vonatkozóan, amelyet  a MÁVSTART Vasúti Személyszállítási Zrt - az érdi polgármester megkeresésére - adott ki: A fővárosba délnyugati irányból befutó székesfehérvári vonalon, a Kelenföld-Tárnok…

Sok csaló kihasználja a karácsonyi időszakot is: az idén ezekre figyeljen a netes vásárlásnál
2017. november 19. írta: BoldogÉ

Sok csaló kihasználja a karácsonyi időszakot is: az idén ezekre figyeljen a netes vásárlásnál

A karácsonyi vásárlás időszakában többen vásároljuk meg szeretteinknek interneten az ajándékokat, ebben a hónapban ehhez kapcsolódóan adunk hasznos tanácsokat. Az internetes vásárlásnak alapvetően két fajtája van: a webshopokban és az aukciós portálokon történő vásárlás. A webshopokban általában a…

Még mindig érvényes a vicces jogszabály: úttesten szabad sózni, de Önöknek tilos! Ötvenezres bírságot kaphat idén télen is Érden érte!
2017. november 18. írta: BoldogÉ

Még mindig érvényes a vicces jogszabály: úttesten szabad sózni, de Önöknek tilos! Ötvenezres bírságot kaphat idén télen is Érden érte!

  Közeleg a tél: már nem ritkák a hajnali mínuszok, és az előrejelzések szerint a következő napokban már hózáporokra is számítani lehet szerte az országban. Ez egyben azt is jelenti, hogy a lakás-, és családi ház tulajdonosoknak fel kell készülniük a télre; a havassá és jegessé vált járdák…

Van egy új cége, szeretne gyorsan, közel FÉL MILLIÁRDOS BEVÉTELT? Pályázzon érdi intézmény felújításra, lehet Ön lesz a következő!
2017. november 18. írta: BoldogÉ

Van egy új cége, szeretne gyorsan, közel FÉL MILLIÁRDOS BEVÉTELT? Pályázzon érdi intézmény felújításra, lehet Ön lesz a következő!

Nemrég közzétették az érdi üvegzsebet, vagyis azoknak a szerződéseknek a listáját, amely az önkormányzathoz kötődik és jelentősebb értékkel bír. Régi adóssága volt ez Mecsériné jegyzőasszonynak, nyilván érezte, hogy nem húzható tovább a nyilvánosság tájékoztatása. Nem volt sok szerződés a…

Három millióval tömi be a kormányzati Jézuska az érdi fogorvosok száját is, csak maradjanak csendben?
2017. november 18. írta: BoldogÉ

Három millióval tömi be a kormányzati Jézuska az érdi fogorvosok száját is, csak maradjanak csendben?

Három millió forintot kaphatnak praxisonként a fogorvosok. Ezt az összeget a tervek szerint valamennyi, a közellátásban működő 3300 fogorvosi körzet megkapja. Az egyszeri támogatás még az év vége előtt odaérhet az ellátókhoz. A finanszírozásuk további javítása pedig attól függ, hogy mikorra sikerül…

NINCS ALTERNATÍVA! Teljes leállás holnap éjjeltől 11-ig az útdíjfizetésben, előre kell megvenni, ha nem akar büntit
2017. november 18. írta: BoldogÉ

NINCS ALTERNATÍVA! Teljes leállás holnap éjjeltől 11-ig az útdíjfizetésben, előre kell megvenni, ha nem akar büntit

Tervezett rendszerfejlesztés és -karbantartás miatt holnap, azaz vasárnap éjszaka 1:00 és délelőtt 11:00 óra között időszakosan hosszabb, akár többórás leállásokra kell számítani az úthasználati jogosultságok értékesítésében. A szerver és alkalmazás oldali beavatkozás az e-matrica értékesítést és a…

Mostantól 5 héten át fokozottan ellenőriznek országosan a rendőrök, 100 ezer forint is lehet a büntetés
2017. november 17. írta: BoldogÉ

Mostantól 5 héten át fokozottan ellenőriznek országosan a rendőrök, 100 ezer forint is lehet a büntetés

A karácsony közeledtével a rendőrök is fokozottan figyelik majd az autósokat. A fókuszba került esemény jellemzően a bevásárlóközpontok környékén fordul elő gyakrabban, ami a mozgássérült parkolók használata. Ez az év bármely napján komoly problémát jelent azoknak, akiknek valóban szükségük lenne a…

Több hónapos fogházbüntetésre ítélték, mert nem fizetett tartásdíjat
2017. november 17. írta: BoldogÉ

Több hónapos fogházbüntetésre ítélték, mert nem fizetett tartásdíjat

A bíróság tartási kötelezettség elmulasztásának vétsége miatt 7 hónap fogházbüntetésre és 1 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a 24 éves férfit, aki a gyermektartásdíj-fizetési kötelezettségét 10 hónapon át önhibájából nem teljesítette, 120.000 Ft gyermektartásdíj hátralékot halmozva fel. Az…

süti beállítások módosítása