Tárnok Öreghegy szemétdombbá válása (videóval)
2017. december 01. írta: BoldogÉ

Tárnok Öreghegy szemétdombbá válása (videóval)

Sajnos nem egyedi az eset, de erről érkezett bejelentés, azaz Tárnok Öreghegy szemétdombbá válásának lehetünk tanúi. Lehangoló képsorok következnek! A helyszínről korábban már érkezett bejelentés, de sajnos a hulladék pontos helyszínéről akkor nem volt információ. Viszont most egy videó…

Vádat emeltek a budaörsi rendőrök a halálos balesetet okozó nő ellen
2017. december 01. írta: BoldogÉ

Vádat emeltek a budaörsi rendőrök a halálos balesetet okozó nő ellen

A budaörsi rendőrök vádemelést javasolnak egy 25 éves nővel szemben. A nyomozás adatai szerint D. Á. Renault típusú személygépkocsijával Biatorbágyon közlekedett idén február 2-án reggel fél nyolckor, a Pátyi úton. Amikor a Pátyi út és a Szili Kálmán utca kereszteződéséhez ért egy Volkswagen típusú…

Még jobban elárasztja az országot a kínai áru: özönlenek a konténerek
2017. december 01. írta: Cseri Pali

Még jobban elárasztja az országot a kínai áru: özönlenek a konténerek

Egyetlen év alatt 30 százalékkal nőtt a három nagy dél-budapesti terminálon a Kínából érkező konténerek forgalma. A Dél-budapesti Adó- és Vámigazgatóság területén található három nagy konténerterminálnál jelentősen nőtt a Kínából érkező import konténeráruk forgalma. Idén az első tíz hónapban 2164…

Banki abszurd Érden is: Filléres kamatokat adnak a bankok a pénzünkre
2017. december 01. írta: BoldogÉ

Banki abszurd Érden is: Filléres kamatokat adnak a bankok a pénzünkre

Szinte már minden bank csak 0,01 százalékot fizet a lekötött betétre, sőt van, amelyik akciósan is ugyanennyit ajánl. Pedig még ennél kevesebb is lehetne a kamat. Nem kell tehát csodálkozni azon, hogy inkább le se kötjük a pénzünket. Ráadásul örülhetünk, hogy nem mínusz a kamat. Senki nem gondolta…

Bács “Névjegy” István megpróbálja hülyének nézni az érdieket! Két névjeggyel igazolunk egy 200 milliárdos beruházást?
2017. december 01. írta: BoldogÉ

Bács “Névjegy” István megpróbálja hülyének nézni az érdieket! Két névjeggyel igazolunk egy 200 milliárdos beruházást?

Bedobták a gumicsontot T. Mészárosék az érdi köztudatba. Azt mondja Bács alpolgi a közgyűlés végén, az egyebek napirend során, hogy meghiúsult egy 200 milliárdos beruházás, mert nem tudták az Elvira majorban megvalósítani. Értik? Gyümölcs helyett legfeljebb kedvezményes árú akkumulátort vásároltunk…

Tudja, hány százalékkal nőnek a nyugdíjak januártól? Most kiderül
2017. november 30. írta: Cseri Pali

Tudja, hány százalékkal nőnek a nyugdíjak januártól? Most kiderül

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben, vagy annál korábban állapították meg a járandóságot - jelentette be az az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján. Balog Zoltán…

Nem sikerült tönkretenni, így most kitüntette a kormány a korábban vegzált Ökotárs Alapítványt
2017. november 30. írta: BoldogÉ

Nem sikerült tönkretenni, így most kitüntette a kormány a korábban vegzált Ökotárs Alapítványt

A Miniszterelnökség különdíját vehette át Móra Veronika a Norvég Civil Alap magyarországi támogatásait felügyelő Autonómia, DemNet, Kárpátok és Ökotárs alapítványok nevében, 2017 november 16.-án, a Norvég Alap 2009-2014-es pályázati ciklusának zárókonferenciáján. A díjat a civil szervezetek a…

Neked mikor jön a Mikulás, dec. 6-án? Neked lehet, de nekünk már VASÁRNAP megérkezik!
2017. november 30. írta: BoldogÉ

Neked mikor jön a Mikulás, dec. 6-án? Neked lehet, de nekünk már VASÁRNAP megérkezik!

Érd Körbe Mikulás tekeréshez érkeztünk, már csak 3-at kell aludnunk. Ismét beköszöntött a hűvös idő, ismét jön a Mikulás. Természetesen ilyenkor sem kell szögre akasztani a kerékpárt, gyertek tekerjetek egy jót. Ahogy mondtuk, még a Mikulás is tiszteletét teheti az eseményen, ezért is érdemes 9.30…

Több jármű ütközött össze az M0-ás autóúton, a Hárosi Duna-hídon
2017. november 29. írta: BoldogÉ

Több jármű ütközött össze az M0-ás autóúton, a Hárosi Duna-hídon

Nemrég baleset történt az M0-s autóúton, az M5-ös autópálya felé vezető oldalon. Három személygépkocsi ütközött össze a Duna-hídon. Egy embert a fővárosi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki az egyik járműből. Az első információk szerint a balesetben ketten sérültek meg. Az autók elfoglalják a…

süti beállítások módosítása