Törvénytelen gyakorlatot folytatnak a mobilszolgáltatók? Az ügyészség pert indított ez egyik ellen!
2018. január 12. írta: BoldogÉ

Törvénytelen gyakorlatot folytatnak a mobilszolgáltatók? Az ügyészség pert indított ez egyik ellen!

duhosvasarlo-hirado-hu.jpg

Az ügyészségek vizsgálják a különböző vállalkozások, fogyasztókat érintő tevékenységét is.

Jelen esetben a Pest Megyei Főügyészség is olyan szerződési feltételeket vizsgált meg, melyeket fogyasztókkal való szerződéskötés során alkalmaztak. A vizsgálat eredményeként az ügyészség peres eljárást indított, egy mobilszolgáltatóval szemben is.

A Pest Megyei Főügyészség pert indított az egyik legnagyobb hazai mobilszolgáltatóval szemben, azért mert a cég jogellenesen számítja fel az SMS-ben küldött fizetési felszólítások díját lakossági ügyfeleinek.

Az egyik hazai mobilszolgáltató abban az esetben, amikor az előfizető a díj befizetésével késlekedik, SMS-ben küld felszólítást. Azt követően a fizetési felszólítás díjaként 750 forinttal terheli meg az ügyfél következő havi számláját.

A  főügyészség álláspontja szerint a fizetési felszólítási eljárás díjának megfizettetése jogellenes. A felszólító SMS-ekért a szolgáltató csak akkor számíthatna fel díjat az ügyfeleknek, ha azzal költségei keletkeznének. A mobilszolgáltató azonban a saját távközlési rendszerén keresztül küldi az SMS-eket a fogyasztóknak. Az ily módon megküldött figyelmeztető SMS-ek pedig nem okoznak számára külön költséget.

A díjszabás azért is jogellenes, mert egy milliós ügyfélkörrel rendelkező vállalat esetén észszerűen kell számítani arra, hogy mindig lesznek olyanok, akik elfelejtik befizetni a számlájukat, még akkor is, ha egyébként ezt általában határidőben megteszik. Ez a szolgáltatás nyújtásának szükséges velejárója. A vonatkozó jogszabály szerint viszont ebben az esetben a szolgáltató egyáltalán nem számolhat fel külön díjat.

A Pest Megyei Főügyészség a bíróságra benyújtott keresetében azt indítványozta, hogy a bíróság a szolgáltatót tiltsa el a fizetési felszólítás díjának további felszámításától, valamint az ezen a címen beszedett díjakat egy évre visszamenőleg térítse vissza az érintett fogyasztóknak.

(ugyeszseg.hu)

címlap: hirado.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7513569049

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása