ÚJ VILÁG A MAI NAPTÓL! Jelentősen módosulnak a bankkártyákkal kapcsolatos szabályok, olvassa el őket!
2018. január 13. írta: BoldogÉ

ÚJ VILÁG A MAI NAPTÓL! Jelentősen módosulnak a bankkártyákkal kapcsolatos szabályok, olvassa el őket!

bankkartya-blackcell-hu.jpg

Az eddigi előírások szerint a bankkártya letiltását megelőzően negyvenötezer forintig a kártyabirtokosnak kellett viselnie a kárt, mától ez az összeg 15 ezer forintra olvad. Nem ez azonban az egyetlen, az ügyfelek számára kedvező változás, ami január 13-án életbe lép.

A kártyás vásárlásoknak jelentős részét teszik ki az érintéses fizetések. Több bank már 2016-ban „kikényszerítette” ezt a cserét. Az új plasztikoktól pedig sok ügyfél biztonsági okból még a mai napig is erősen idegenkedik.

Nekik jó hír, hogy mostantól a kártya ellopását, eltűnését, bármikor díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségtől mentesen lehet bejelenteni. A letiltás feloldására is ugyanezt írja el a jogszabály. Ez azonban csak elsőre tűnhet annyira jónak. Valójában ugyanis a költségmentesség csak magára a bejelentésre vonatkozik, a letiltási díj marad, sőt még nőhet is.

A kártyapótlás díja viszont alacsonyabb lesz. A bankok ugyanis legfeljebb a pótlással összefüggésben ténylegesen és közvetlenül felmerülő költséget számíthatják fel. Például az OTP-nél ez azt jelenti, hogy az igényesebb (Mastercard standard, Visa classic) kártyák pótlásáért a mostani 3629 forint helyett 1,4 ezer forintnál is kevesebbet kell majd fizetni. A letiltási díj viszont ugyanekkor 6,1 ezer forint fölé emelkedik.

Az új szabályokkal bővítik azon esetek körét, amikor az elveszett vagy ellopott kártya miatti károkból egyetlen fillért sem terhelhetnek az ügyfelekre. A jelenlegi előírások szerint a tiltást megelőzően negyvenötezer forintnak megfelelő összeg mértékéig a kártyabirtokosnak kell viselnie a kárt. Ez mától már csak 15 ezer forint lehet.

Ez alól is mentesülhet a kártyabirtokos, ha a lopást a használat előtt nem észlelhette, a bank hibázott vagy nem biztosította megfelelően a letiltás lehetőségét, laza a hitelesítés (az erős ügyfél-hitelesítés – mint új fogalom – kritériumát külön részletezzük). Ha a kedvezményezett vagy annak pénzforgalmi szolgáltatója nem fogadja el az erős ügyfél-hitelesítést, meg kell térítenie a fizető fél pénzforgalmi szolgáltatójának okozott kárt. Azt nem tudjuk, hogy a nemzetközi netes kereskedőkön ezt miként tudják majd behajtani (tipikusan ott fordulhat elő az azonosítás „lazasága”), de az ügyfeleknek biztosan jó, hogy ezzel nekik nem kell foglalkozniuk.

Az MNB kártyás visszaélésekről közzétett adatai alapján kiszámoltuk, hogy az ügyfelek két év alatt összesen 200 millió forint kárt voltak kénytelenek állni. A bankok közben egymilliárd forint feletti összeg leírására kényszerültek, és az elfogadókra terhelt összeg is meghaladta a 600 millió forintot. A károk teljes összegének majdnem 12 százalékát így is a kártyabirtokosok viselték. Ez az arány azonban most biztosan jelentősen csökkent majd.

Kedvező változás jön a zárolási szabályok terén is (zároláskor a pénz nem tűnik el a számláról, de hozzá sem lehet férni, a legjobb valamiféle zálogként tekinteni rá). A törvény kimondja, hogy amikor a fizetési megbízás pontos összege a fizető fél általi jóváhagyás időpontjában még nem ismert (nem tudni például, hány napig marad a szállodában, és mit fogyaszt), a pénzforgalmi szolgáltató csak abban az esetben foglalhat le pénzt, ha a fizető fél jóváhagyta a zárolás pontos összegét. Előírják továbbá, hogy a zárolást a tényleges fizetést követően haladéktalanul fel kell oldani.

(azenpenzem)

címlap: blackcell.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1213570863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.