Komoly változások az érdi Tescoban! Helyben gyártott pékáru helyett átállnak a félkészek sütésére többek között, állítólag ez a trend
2018. február 02. írta: BoldogÉ

Komoly változások az érdi Tescoban! Helyben gyártott pékáru helyett átállnak a félkészek sütésére többek között, állítólag ez a trend

pekaru-elelmiszer-hu.jpg

A Tesco 24 magyarországi áruházában csökkenti a vezetők számát is.

A Magyarországon üzemeltetett 206 áruházból 24-ben csökkentik a kereskedelmi területen dolgozó vezetők számát, változás lesz a pékségeknél és megszűnnek egyes éjszakai működéséért felelős vezetői posztok is.

A Tesco-Global Áruházak Zrt. azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy a kiskereskedelmi trendekkel és a korábbi sikeres tapasztalatokkal összhangban az áruházak folyamatosan állnak át félkész termékek sütésére a helyben, belső pékségben gyártott termékek helyett, egyes frissáru pultokat pedig a jövőben külső partner fog üzemeltetni.

Ezen felül egységes lesz az éjszakai vezetői struktúra, hogy Közép-Európában mindenhol azonos elvek alapján történjen a munkaszervezés. Azokban az áruházakban, ahol nappal zajlik az árufeltöltés, megszűnnek egyes éjszakai munkakörök, ezzel egy időben viszont újak jönnek létrejön a nappali működési időben.  

A változásokról az áruházlánc tájékoztatta a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetét (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetét (KASZ) - olvasható az áruház közleményében.

címlap: elelmiszer.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3413627712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása