Mit szólnának hozzá? Kísérlet Érden, mint egy boldog városban!
2018. február 18. írta: BoldogÉ

Mit szólnának hozzá? Kísérlet Érden, mint egy boldog városban!

retro-tv-24-hu.jpg

Az utóbbi időszak permanens jó hír közlő rendszerének kiépítése kapcsán eljátszottunk a gondolattal:

Magyar ország jobban teljesít, ömlik a pénz Érdre, tehát örüljön minden városlakó, mert boldognak kell lennie.

Akkor is, ha nem érzi, akkor is, ha valaki csak gyerekkorába érezte utoljára. Parlamentsarokbeli forrásainktól, éppen  most azt a hírt kaptuk, hogy a kórházak mintájára - épp ezért, mert a érdiek ennyire boldogak - a városlakóknak is hetente két jó hírt kell küldeniük a kormánynak.

Állítólag evvel fogják bizonyítani, hogy minden rendben van az országban, hiszen a legboldogabb városból minden ember két jó hírt is tud prezentálni, ez ha belegondolunk sok-sok ezer nagyszerű hír hetente, amivel már választásokat is lehet nyerni.

Jelenleg folyik a Nemzeti Jóhírközlő-Rendszer kidolgozása: valószínűleg a híreket első körben, az újra munkába álló nemzeti házmesterek gyűjtik be tőlünk, ők átadják a körzeti önkormányzati képviselőknek, akik kiválogatják, belejavítgatnak a leadott jó hírekbe, ha nem felel meg a sablonnak, amit kapnak a kormánytól. Ezek után jó híreink a polgármester elé kerülnek, aki második körben is átválogatja vagy átvilágítja őket, majd a közgyűlés titkos ülésen átnyálazza még egyszer, mit vigyen a polgármester és az országgyűlési képviselő a központba. Ez látszólag elég bürokratikus folyamat, de biztosítják majd a lakosságot, hogy amint beindul a rendszer, minden gördülékenyen fog menni. Ennek érdekében a közterület-felügyelet és a rendőrség szakembereiből szervezni fognak egy áljóhír-vadász egységet, akik nemzetbiztonsági eszközökkel is vizsgálhatják majd a lakosságtól érkező jó híreket.

Vigyázat, a túl jó hírek közlése gyanús lehet, minden városlakó maradjon meg egy normális szinten, erről a szintről levél fog érkezni egy héten belül minden tatabányai háztartásba. Azok a polgárok, akik legalább egy hónapig hiteles és megfelelő minőségű jó híreket adnak le a közös képviselőjüknek, örökre felhasználható Érd-kártyát kapnak, valamint 10 láda sört illetve bónuszként 2 hónapig nem kell várniuk a kórházban egyetlen osztályon sem, beleértve a sürgősségit is. A jó hírek kinézetéről, hosszúságáról is mintát kapnak majd a családok, kerülni kell a túl általános kifejezéseket, mint, hogy ma is jól éreztem magam. Inkább az olyanokat fogadják el, mint: ma is annyira jó érzés volt, hogy 30 perc helyett csak 28 percet késett a busz, amivel munkába mentem, és hiába késtem el a munkából, nem kaptam büntetést, úgy gondolom, ezt is a kormánynak és a polgármesternek köszönhetem.

Ha Érden jól fog működni a rendszer, első körben az összes megyeszékhelyre is kiterjesztik majd.

Ezáltal fog fejlődni, legalábbis a szakemberek szerint, az ország mentális állapota.

címlap: 24.hu

 

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr9913678736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása