Van olyan ország, ahol földművelődésügyi minisztereket esznek: Levél Fazekas Sándornak
2018. február 24. írta: Cseri Pali

Van olyan ország, ahol földművelődésügyi minisztereket esznek: Levél Fazekas Sándornak

fazekas_mti.jpg

A népszerű író, Gerlóczy Márton levelet írt a földművelésügyi miniszternek, amelyben óvatosságra inti, mert van olyan falu Afrikában, ahol  földművelődésügyi minisztereket esznek.

Frappáns válasz a hülyeségeket halmozó tárcavezető kijelentéseire.

“Tisztelt Fazekas Sándor miniszter úr!

Nagy érdeklődéssel hallgattam előadásának azt az internetre felkerült részletét, melyben a magyar gasztronómiát fenyegető migrációs hullám veszélyeiről értekezett a rovarfogyasztás vonatkozásában. Fontos figyelmeztetnünk honfitársainkat a közelgő veszélyre, hadd tudják meg a magyarok Csíkszeredától Pozsonyon át Buenos Aires-ig, mi készül itt.

Bízom benne, hogy mi, magyarok, közös erővel megvédjük flóránkat és faunánkat, és megakadályozzuk, hogy a migránsok elvegyék a magyar pókok munkáját. Ahonnan én jövök, ahol magyar sertéshúson istennek hála szerencsésen és egészségben felcseperedtem, úgy mondanánk, akar a rosseb rovarokat enni. És akkor finoman fogalmaztam. Mondjuk ki kerek perec: nem eszünk rovarokat. Rovarokat a pókok esznek. Ha a migráns rovart akar, maradjon otthon vagy menjen a kurva anyjába. Ide be ne tegye a lábát, itt nem lesz rovarevés, se nyersen, se olajban kisütve.

De nem ezért írok most önnek, hanem hogy figyelmeztessem a migránsáradat egy ön által talán kevésbé ismert veszélyére. Van Afrikában, Eritrea és Dzsibuti között egy apró kis városállam, Banga Fatva. Ebben az országban az emberek földművelésügyi minisztereket esznek.

Az utóbbi években a túlnépesedés és a szárazság miatt olyan katasztrofális földművelésügyiminiszter-hiány van az országban, olyannyira tarthatatlanná vált a helyzet, hogy a tehetősebbek, vállukra csapva hamuba sült földművelésügyi miniszterrel teli kis batyuikat, elindultak Európa felé.

Kérem a tisztelt miniszter urat, legyen nagyon óvatos, még a szokottabbnál is óvatosabb. Ha banga fatva-i embert lát, ne próbáljon hősködni, fusson amerre lát, vagy hívjon segítséget. Szeretném, ha tudná, mi itt a faluban bármikor szívesen vendégül látjuk, ha bujkálni kényszerül vagy nincs hová mennie. Feleségem, Lu-Chu fantasztikusan főz, a lisztkukaccal töltött szemölcsevő szöcskéje például egészen káprázatos.”

 

(24.hu)

 Fotó: mti

írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8013693814

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása