VÁLASZTÁS 2018: akkor lesz ellenzéki választási együttműködés Érden? Most éppen az LMP jelentette ki, nyitott akár a visszalépésekre is, ha a teljes ellenzék megegyezik
2018. március 11. írta: BoldogÉ

VÁLASZTÁS 2018: akkor lesz ellenzéki választási együttműködés Érden? Most éppen az LMP jelentette ki, nyitott akár a visszalépésekre is, ha a teljes ellenzék megegyezik

valasztas.jpg

Az LMP úgy tűnik elszánt, hogy megfontolja a visszaléptetést más pártok jelöltjei javára, ha az adott választókerületekben a 106 jelöltet állító ellenzéki pártok és pártszövetségek mindegyike megegyezésre jut (MSZP-P és DK, Jobbik) - erről számolt be az ATV.

Az ATV úgy tudja, hogy ilyen tartalmú állásfoglalást fogadott el az LMP ún. Politikai Tanácsa. A dokumentum szerint az LMP 2018. március 19-ig mindent megtesz a tárgyalások létrejöttének érdekében. Ezt követően a tárgyalásokat lezártnak tekinti.

Amit eddig, sokszor emlegettek, hogy köti őket a kongresszusi döntésük az együttműködés kapcsán, arról a dokumentum úgy rendelkezik, hogy a fenti esetben összehívnak egy rendkívüli kongresszust annak megtárgyalására.

Érdekes hónapnak nézünk elébe!

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5213730668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása