Ezt látnia kell! Nemsokára Érden is kinyomtathatnak 24 óra alatt egy komplett házat (VIDEÓVAL)
2018. március 15. írta: Cseri Pali

Ezt látnia kell! Nemsokára Érden is kinyomtathatnak 24 óra alatt egy komplett házat (VIDEÓVAL)

Mindössze 24 óra alatt, alig több mint 2,5 millió forintnak megfelelő összegért nyomtatja ki a házat egy 3D technológiával foglalkozó cég az alábbi videóban.

A projekt áttörést hozhat az építkezésekben, hiszen láthatóan lényegesen kevesebb ember kell, ami a mai munkaerőhiányos világban nem utolsó szempont. Itthon, a csúszásban lévő lakásprojektek néhány vásárlójának biztosan könnyek szöknek a szemébe. A társaság szerint az építmény tartós, akár 175 évig is kitart, de azért biztosan fognak csiszolni folyamatosan a technológián.

Mindenesetre Érden és környékén biztosan megoldaná a lakásproblémát, és a könnyek inkább a hitelezők szemébe szöknének, mert jelentősen levinné a lakásárakat. Talán ezért sem lesz érdeke az államnak ilyeneket engedélyezni. Nem ez az első alternatív technológia, amivel nem lenne muszáj százezreket az eladósodás 20-30 éves gödrébe lökni.

(portfolio)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4913741788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása