Kifogyott az ablakmosó az autójából esős időben? Itt a megoldás, ami eddig is az orrunk előtt volt
2018. március 24. írta: BoldogÉ

Kifogyott az ablakmosó az autójából esős időben? Itt a megoldás, ami eddig is az orrunk előtt volt

Két tizenéves testvér apukájuk bosszankodását látva találták ki az esővízzel feltöltődő szélvédőmosó-tartályt, amit a Ford mérnökei valósítottak meg.

Egy testvérpár, Daniel és Lara Krohn tavaly nyáron éppen a család autójában utaztak, amikor megnyíltak az ég csatornái. A volánnál ülő édesapjuk, Gerd megpróbálta lemosni a szélvédőre felcsapódó latyakot, de az ablakmosó tartály üres volt, és az üveg egyre koszosabb lett. Ekkor jutott a gyerekek eszébe az esővíz összegyűjtésének és újrahasznosításának ötlete, ami később első díjat nyert egy helyi tudományos vetélkedőn, mostanra pedig már egy valódi autóban folyik az új rendszer tesztje – írja az automotor.hu

“Igazi felhőszakadás volt, és mindenhol állt a víz – kivéve az ablakmosó tartályában. A húgommal arra gondoltunk, hogy ez igazán vicces helyzet, utána pedig hirtelen bevillant a megoldás.

Egyszerűen csak fel kellene használni az esővizet,” mesélte a 11 éves Daniel, aki a németországi Jülichben él a családjával. “Csodálkozom, hogy ez korábban még senkinek sem jutott eszébe,” tette hozzá a 9 éves Lara.

“Hogy kipróbáljuk az ötletünket, szétszedtük a játék tűzoltó autónkat, és a szivattyúját beszereltük egy kisautóba, amit beraktunk az akváriumba. Később egy szűrőrendszerrel is kiegészítettük, hogy a víz tiszta maradjon. Nagyon jól működött.”

Az ötlet a Ford mérnökeinek képzeletét is megmozgatta, akik felajánlották, hogy elkészítik a szerkezet életnagyságú változatát, amit beszerelnek egy Ford S-MAX tesztautóba. A vizet a szélvédő aljához csatlakoztatott gumitömlők vezetik be az ablakmosó tartályba.

(bpiautosok)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5913775986

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása