Ma megkezdődött a katolikus Nagyhét!
2018. március 25. írta: BoldogÉ

Ma megkezdődött a katolikus Nagyhét!

viragvasarnap-turulinfo-hu.jpg

Ma van virágvasárnap, ezzel a nappal hivatalosan is megkezdődött a nagyhét, amely húsvétig tart.

A katolikus egyház ezen a napon emlékezik meg Jézus Jeruzsálembe bevonulásáról. Mint mondta: az emberek virágokat szórtak Jézus elé, úgy köszöntötték, mint egy uralkodót. Erre a dicsőséges bevonulásra emlékeznek virágvasárnapon.

A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a virágvasárnapi szentmise a bevonulásra emlékező körmenettel kezdődik. A hívek pálmaágakkal és barkákkal köszöntik a templomba bevonuló papot és kíséretét, "ahogy egykor a jeruzsálemiek is hódoltak Krisztus előtt" - írták.

Ez a vasárnap "az Úr szenvedésének vasárnapja" néven ismert a liturgiában, a szertartás során elhangzik Jézus szenvedéstörténete, a passió. A katolikus egyház ezzel fejezi ki, hogy a dicsőséges bevonulás Jeruzsálembe a kezdete annak az eseménysornak, amely Jézus szenvedésével és halálával folytatódik, majd feltámadásával teljesedik be, "megvalósítva a megváltást, amely az emberek számára az örök életet hozta el" - olvasható az MKPK közleményében.

MTI

(fotó: turulinfo.hu)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6913778212

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása