MAGYARORSZÁG, A HÉTEN! Adjuk be önéletrajzunkat, majd törjünk be ugyanoda! Közben még kicsit be is piálhatunk!
2018. április 22. írta: BoldogÉ

MAGYARORSZÁG, A HÉTEN! Adjuk be önéletrajzunkat, majd törjünk be ugyanoda! Közben még kicsit be is piálhatunk!

torrente-koccintos.jpg

Folytatjuk ma is, tegnap elindított hétvégi kitekintőnket, vajon mi történt Érden kívül?

Hogyan vágódjunk be a HR-vezetőnél, avagy tájékozódás leendő munkahelyünkről?

Kérdés, hogy ki mit ért szórakozás alatt, merthogy az a mondás járja, magyar ember csak mértékkel és tartózkodással fogyaszt alkoholt: mérték a vödör, tartózkodás az asztal alatt.

A vádlott ez év március 12-én beadta önéletrajzát egy tatabányai szórakozóhelyre, ahová aznap este elment, hogy szórakozzon a barátaival.

A státuszt megpályázó vendéglátóipari szakember, “jó alkalmazotti módon” terepszemlére ment leendő munkahelyére, hogy megismerkedjen a helyi viszonyokkal, a beilleszkedés céljából.

A szórakozóhelyről záráskor ittasan távozott, útközben azonban észrevette, hogy a kabátját otthagyta, ezért éjfél után visszament érte. Mivel a szórakozóhely már zárva volt, ezért felmászott a 3 méter magas teraszra, ami nem esett nehezére, mert magas épületek megmászása a hobbija - ami még illuminált állapotban sem okozott gondot.

A szórakozóhelyre az erkélyajtót berúgva behatolt, de a kabátját nem találta meg, ezért (vélhetően, mert az alkoholjában, volt némi vér is), feldühödött és rongálni kezdte a berendezést;

egy televíziót,

egy pénztárgépet,

egy kávéautomatát

és egy biztonsági kamerát is tönkretett.

Betörte a bejárati ajtót és még kifújt egy poroltót, így összesen több, mint 350 ezer forint kárt okozott.

Majd megivott egy energiaitalt és egy sört, ezután elaludt a pult mögött.

Itt talált rá reggel a takarítónő.

Ez akár egy komédia-forgatókönye is lehetne, de ezt a sztorit most az élet írta. Sok embernek vannak hasonló jópofa történetei, de azért ez viszi a prímet. Vagy majdnem.

Egy ismerősöm ismerőse,  a homlokára akarta tetoválni poénból; hogy ÉSZ, és mivel magának csinálta, tükörből, a végén az a felirat vigyorgott a homlokán, hogy ZSÉ.

Ez jutott eszembe erről a történetről meg a fiatalemberről.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7013854940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása