Az ellenzéknek NEM RINYÁLNIA, hanem DOLGOZNIA KELL Érden is!
2018. május 05. írta: BoldogÉ

Az ellenzéknek NEM RINYÁLNIA, hanem DOLGOZNIA KELL Érden is!

hangya-koguritas.png

Úgy tűnhet igen nagy a nyomás az ellenzéki képviselőkön, mivel a választók azt várják el tőlük, hogy ne vegyék fel az országgyűlési választásokon kapott mandátumukat, mert ezzel a lépéssel legitimálják Orbán Viktor rendszerét.

Ám ez az érvrendszer nem csak több helyütt vérzik, hanem azt is meg kell vizsgálni, hogy vajon tényleg ez a mindent elsöprő népakarat, vagy mesterségesen gerjesztik. Talán először Gulyás Márton vetette fel az ötletet, közvetlenül a választások után, aztán gyorsan magukévá tették azok, akik leginkább elkeseredtek a választási eredmény miatt. Ilyen volt Juhász Péter például, akinek a pártjára mindösszesen 37 562-en szavaztak. Mondjuk ez pont 37 562-vel több, mint amilyen felhatalmazást Gulyás Márton kapott. Juhász minden alkalommal igyekszik felszólítani azon politikusokat, hogy ne vegyék fel a mandátumokat, akiknek Juhásszal ellentétben valós társadalmi támogatottsága van. Aztán ott volt Kálmán Olga meg a politikust kérdező műsorok, akik szintén nyomás alá helyezték az ellenzékieket a kérdésben. Addig sikerült hevíteni a hangulatot, míg a Mi vagyunk többen tüntetéseken az lett az általános állítás, hogy áruló, aki parlamenti képviselőként akar dolgozni, akár megszavazták erre tisztségre a választók, akár nem. Az ellenzéki pártok segítségével polgármesteri székhez jutó Márki-Zay Péter egyenesen arról fantáziált, hogy most dől el, hogy ki áll a jó emberek, és ki a rossz emberek mellé.

Érdemes ezen a ponton feltenni néhány kérdést: tényleg azoknak kellene kijelenteni ilyen fajsúlyos állításokat, akik a kampányban az egész ellenzéket bevitték az erdőbe? Idézzük fel a kutyapárt vezérének, Kovács Gergelynek a szavait. A választás éjszakáján azt nyilatkozta, hogy a Gulyás felé Közös Ország Mozgalom taktikai szavazósdi csak annyit ért el, hogy a Momentumtól, az MKKP-tól, az Együttől és az LMP-től megpróbálták átnyomni a szavazókat Gyurcsányhoz, és a bukott baloldal pártjaihoz. Vagyis a friss erőktől mentek át voksok azokhoz a pártokhoz, akikkel képtelenség leváltani a NER-t, mert maguk is annak a részei.

Az is bizonyítja, hogy a problémát mennyire nem értik ebben a buborékban lebegők, hogy április 7-én, vagyis a választás előestéjén Kálmán Olga jó ötletnek tartotta műsora kampányzáró beszélgetésére behívni Kuncze Gábort és Lendvai Ildikót, hogy ők elemezzék a kormányváltás esélyeit. Az is megérne egy kört, hogy egy vesztes választás után miért hívja magát néhány tízezer tüntetőt az utcára vivő mozgalomszerűség Mi vagyunk a többségnek. Néhány nappal egy egyértelmű választás után. Akármennyire nem tetszik az eredmény, elvitatni a Fideszre szavazó 2 millió 800 ezer szavazótól azt, hogy ők győztek, azt pont ugyanaz, amikor a Fidesz akar kirekeszteni csoportokat a nemzetből.

Szóval, az ilyen körökből érkező ukázt mennyire kell komolyan venni megválasztott felelős ellenzéki politikusnak?

Azt gondolom, hogy elsősorban gyorsan a helyére kell tenni mindent, hogy el tudják végezni azt a feladatot, amire felhatalmazták őket a választók. Ugyanis a választóik bizalmából kerültek be az országgyűlésbe, abból a célból, hogy ott képviseljék az érdekeiket. Nem azért, hogy politikai analfabéták szirénhangjainak megfeleljenek.

Képzeljük el, mi történne, ha az ellenzék nem lenne az Országgyűlés része? Kevésbé érezné Orbán Viktor legitimnek a hatalmát? A falvakra eljutna a hír egyáltalán? Vagy ami még fontosabb: a 2 millió 800 ezer Fideszre szavazó azt gondolná, hogy jé tényleg, elcsesztük, mert túl sokan szavaztunk egyfele, igazuk van, ez így nem is ér. Vagy majd a Nyugat segítő keze végre megment minket?

Rossz és egyben jó hírem van. Az ellenzék azért nem nyert, mert ügyetlenebb volt a Fidesznél. Nem jutott el mindenhova a hangja, és ha el is jutott, akkor az hamisnak hangzott. Ha majd ügyesebb lesz az ellenzék, akkor majd nyerni is fog.

Ne legyenek senkinek kétségei: a következő választáson is pártokra lehet majd szavazni. Nekik kell olyan alternatívát felmutatni, ami vonzóbb lesz, mint a stabilitást, ugyanakkor fasiszta attitüdöket mutató Fidesz-KDNP kormány nyújtani tud. Ehhez nem a parlamentet kell bojkottálni, hanem a parlamentet kell arra használni, amire való: a nép képviseletére. Minden áron. Az országgyűlés falain belül és kívül. Az ellenzéki pártoknak meg kell növelniük szavazóik számát ahhoz, hogy esélyük legyen leváltani a Fideszt a következő választáson. Ez csak kemény melóval fog menni. Nem azzal, hogy még inkább a háttérbe húzódnak duzzogni, hogy nem is ér az eredmény. De nem is azzal, hogy a szavazók százezreit elvesztő MSZP olyan pártokat hibáztat, amelyek képesek voltak növelni a rájuk adott voksok számát.

Dolgozzatok többet és jobban!

Nuszbaum Tibor/Reflektor.blog

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5713891440

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása