ÉRDEN IS SZENNYEZETT TEJTERMÉKEK, AZ ÜZLETLÁNCOKBAN?! A NÉBIH szerint valaki ezzel akar kárt okozni!
2018. május 13. írta: BoldogÉ

ÉRDEN IS SZENNYEZETT TEJTERMÉKEK, AZ ÜZLETLÁNCOKBAN?! A NÉBIH szerint valaki ezzel akar kárt okozni!

tejtermekek-nebih-hu.jpg

Elképesztő hírt adott közre a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH).

Az ügyfélszolgálatukra érkezett egy bejelentés, mely szerint több üzletlánc csomagolt termékei esetében, feltehetően gazdasági kár okozása céljából szennyezés történhetett.
Figyeljünk a csomagolt élelmiszerek sértetlenségére!
A NÉBIH felhívja a vásárlók figyelmét, hogy a tejtermékek esetében fokozottan figyeljenek a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az adott élelmiszert.

A bejelentés kivizsgálása folyamatban van.

Az ügyben a nyomozóhatósági vizsgálat folyamatban van, a Nébih addig, amíg a szándékosság nem zárható ki, a problémát súlyosnak tekinti. Felhívták a vásárlók figyelmét arra, hogy a tejtermékek esetében fokozottan figyeljenek a csomagolás sértetlenségére, és csak ennek ellenőrzése után vásárolják meg, illetve fogyasszák el az adott élelmiszert.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7513915390

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása