EZT A FASZSÁGOT! Ki fog vibrátort húzni a farkára Érden?!
2018. május 18. írta: Cseri Pali

EZT A FASZSÁGOT! Ki fog vibrátort húzni a farkára Érden?!

vibri.png

A MysteryVibe két éve állt elő Crescendo nevű, hölgyeknek szánt vibrátorral, és a cég állítása szerint olyan visszajelzéseket kaptak, hogy a férfiaknak is jó lenne egy hasonló eszköz, így némi kutatást/fejlesztést követően idén bemutatták a Tenuto szexjátékszert, amit már kifejezetten pasiknak szánnak.

A szerkezetet a péniszre kell húzni, és a gyártó szerint a kütyü nem csak önmagában, hanem aktus közben is képes növelni az együttlét élvezeti értékét. Ezt összesen hat motor garantálja, amiknek a teljesítménye állítható magán az eszközön, illetve a kapcsolódó okostelefonos alkalmazás segítségével, hiszen lassan fakanalat sem kapni letölthető app nélkül.

Az apró motorok és a péniszhez, illetve az ágyékhoz érő felületek együttesen stimulálják a testet és a véráramlást, ami a tervezők szerint jóval intenzívebb orgazmust eredményez, arról nem is beszélve, hogy a partnerrel érintkezve a motorok a másik testén is kifejtik a jótékony hatásukat.A MysteryVibe új játékszere ugyan még nincs kereskedelmi forgalomban, de már bárki számára előrendelhető, méghozzá nagyjából 30 000 forintnak megfelelő euró ellenében – már ha érezzük a késztetést a szexuális életünk hat motorral történő felturbózására.

 

(24.hu)

Fotó: 24.hu

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr4113976858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása