LEHET ÖNNÉL IS! Nézze meg, mert van amelyik pénzérme 250-szeresét éri
2018. június 09. írta: Cseri Pali

LEHET ÖNNÉL IS! Nézze meg, mert van amelyik pénzérme 250-szeresét éri

penz.png

A Magyar Nemzeti Bank folyamatosan kiadja a forgalmi érmék emlékváltozatait. Ezek az utóbbi években jellemzően az 50 forintos érmét érintették hazánkban, de korábban jelent meg 10, 20, illetve 100 forintoson is különleges motívum. A különleges 10-es például annyira ritkaszámban megy manapság, hogy még a forgalmat is megjárt darabja is érhet akár 2000-2500 forintot is, ami 250-szerese a névértékének. Emellett azonban a szokatlan ötvenesekért is adhatnak akár 200-300 forintot is. Mutatjuk, mit kell figyelni.

Immáron több mint 15 éves hagyomány, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiadja a forgalmi érmék emlékváltozatait. Ezek jellemzően az 50 forintos érmét érintik, de az évek során kerültek különleges motívumok 10, 20, illetve 100 forintos érmékre is. Kérdésünkre az MNB elmondta, hogy az 50 forintos érmének nagy (27,4 mm) az átmérője és homogén, egyszínű a felülete, ezért a forgalmi érmecímletek közül a legmegfelelőbb arra, hogy a tematika ábrázolása mellett a megünnepelni szándékozott esemény megnevezése is jól láthatóan szerepelhessen rajta.

Legutóbb az MNB egyébként a Családok éve tiszteletére, illetve a Magyarországon megrendezésre kerülő Divízió I/A Jégkorong Világbajnokság alkalmából adott ki 50 forintos emlékváltozatot, mindkét esetben 2 millió példányszámban. Darabszám tekintetében ez a szám átlagosnak számít, hiszen a 2002 óta megjelenő különleges nyomatú forgalmi érmék történetében csupán egyetlen olyan kiadás volt a 13-ból, ahol nem 1 vagy 2 millió volt a példányszám.

A tapasztalatok alapján az 1-2 millió darab az a mennyiség, ami alkalmas arra, hogy a lakosság széles rétegeihez eljusson, de pár hónap alatt kicsapódik a forgalomból (a gyűjtők elteszik emlékbe), így hosszútávon nem okoz zavart a készpénzforgalomban, pl. a külföldi turisták körében- mondta el a Pénzcentrumnak az MNB, a példányszámokat illetően.

Értékes emlék

Az egyetlen olyan emlékváltozat, ami nem 1 vagy 2 millió példányszámban lett verve az a József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából kiadott 10 forintos. Ezt az érmét ugyanis mindössze 27 000 példányban adta ki az MNB. Ebből ráadásul 15 ezer példány különleges (8000 darab BU és 7000 darab proof) kivitelben, a 2005. évi díszcsomagolású forgalmi érmesor részeként, 12 ezer darab normál verdefényes kivitelű érme pedig sorszámozott díszcsomagolásban került forgalmazásra.

A korlátozott példányszámmal és a kizárólag díszcsomagolásban kapható kivitellel az MNB a József Attila emlékévben rendezett események ünnepélyességéhez kívánt hozzájárulni

- mondta el lapunknak a Magyar Nemzeti Bank. Az ünnepélyességen kívül az alacsony veretszám okán azonban az érme ma különlegességnek számít, ami azt jelenti, hogy

nem becsomagolt állapotában is érhet 2000-2500 forintot, de a tokjában megmaradt, különleges darabok akár 4000-5000 forintért is elkelhetnek

hívta fel a figyelmet Perger Árpád, numizmatikus kereskedő, aki azt is elmondta a Pénzcentrum, hogy a forintérmék emlékváltozatainak kiadása

nagyon érdekes sztori abból a szempontból, hogy általában 1-2 millió darab készül belőlük, mégis feláruk van. Ez azt jelenti, hogy egy verdefényes emlék 50 forintos 200-300 forintot is érhet.

Ezen felül, valószínűleg városi legendáknak, és annak az attitűdnek köszönhetően, hogy az emberek legnagyobb része rögvest félreteszi a különleges darabokat, a forgalomban jelenlévő, karcos, sérült ötvenesek is felárral cserélhetnek gazdát a különböző internetes gyűjtői fórumokon.

Ezzel együtt, bár Perger Árpád azt mondja, hogy nem egy varázslatos szakasza ez a magyar numizmatikának - szakértői szempontból -, annyiból nagyon is üdvözölendőnek tartja a forgalomban lévő érmék emlékváltozatát, hogy az

gyűjtőket nevelhet, hiszen sokak ezeket az érméket teszik el először életük során, amit később más érmék is követhetnek.

A szakértő magánvéleménye egyébként az, hogy a 100, illetve 200 forintosokból is verhetnék a különleges emlékdarabokat, hiszen ezek úgynevezett bimetál érmék, amiknek a gyűjtésének nemzetközi hagyománya van. Így például egy a 200-son, ami kellően nagy is, igencsak szép mintákat lehetne alkotni, és a nemzetközi gyűjtés révén, ezek az érmék vihetnék a magyar érmeverés jó hírét szerte a világban.

(pénzcentrum)    

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr10014035446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása