AZ AKADÉMIKUSOKTÓL SEM TŰRIK NARANCSÉK A KRITIKÁT! Elkezdik ledarálni a Magyar Tudományos Akadémiát
2018. június 16. írta: BoldogÉ

AZ AKADÉMIKUSOKTÓL SEM TŰRIK NARANCSÉK A KRITIKÁT! Elkezdik ledarálni a Magyar Tudományos Akadémiát

mta-szarvas_gabor-wikipedia-org.jpg

Váratlanul, szakmai egyeztetések nélkül magához vonta az innovációs tárca az összes állami intézmény kutatási forrását. Az egyik legnagyobb vesztes a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).

Kutatóintézetei elvételével rombolná az MTA függetlenségét a Fidesz. Az MTA vezetése a kutatóintézetek államosítását látja abban, hogy az MTA kutatótintézeteitől elvont pénz a minisztérium alá kerül.

VISSZAJÖNNEK AZ ÖTVENES ÉVEK?

Ez nagyjából azt jelentené, hogy a magyarországi tudományos kutatások nagy része a kormányzat irányítása alá kerülne.  A HVG szerint az MTA összköltségvetésének csaknem felét, több mint 25 milliárd forintot vonnának el, hogy az új minisztérium költségvetését gyarapítsa. Ezt a pénzt az MTA a kutatóintézeteinek, kutatásainak finanszírozására költötte eddig.

További, korábban az MTA költségvetésében szereplő tételek is átkerültek Palkovics minisztériumához, így a Lendület programra szánt 3,2 milliárd forint, és a fiatal kutatók támogatásának több, mint egy milliárdos alapja. Szintén kikerült az MTA kompetenciái közül az Európai Uniós és hazai kutatóintézeti pályázatok támogatása szánt csaknem 700 millió forintos, az infrastruktúra fejlesztésre szánt több mint félmilliárd forintos kerete is.

Azt is lehet sejteni, hogy egy ilyen döntés után mennyire politizálódna át a magyar kutatói-hálózat. Félő, hogy bizonyos tudományterületek egyszerűen nem kapnának finanszírozást, más tudományterületeken pedig a kormány számára kedvesebb kutatásokra jutna pénz.

Az MTA mostani kiherélésében az is érdekes, hogy a szervezeten belül nem voltak akkora törésvonalak, mint a társadalomban. Voltak a kormánnyal kritikus hangok, maga az MTA is megszólalt például a CEU kapcsán, de a vezetése, Pálinkás Józseffel vagy Lovász Lászlóval inkább jobboldali akadémikusok kezében volt. Ez a döntés sokkal érzékenyebben érinti a magyar tudományos életet még a CEU elleni támadásnál is, hiszen lényegében a teljes tudományos élet függetlensége és súlya a saját ügyeibe való beleszólásban kerül veszélybe.

A költségvetési törvény módosítását kérte ma a Magyar Tudományos Akadémia elnöksége azután, hogy elvonnák tőlük a kutatóintézeteknek szánt pénz jelentős részét. Palkovics László miniszter szerint nem sérül az MTA függetlensége azzal, hogy a jövőben a tárcán keresztül érkezik az összeg, Lovász László MTA-elnök ennyitől nem nyugodott meg, garanciákat akar.

A 2019. évi költségvetési törvény és az MTA-törvény módosításának előkészítése a Magyar Tudományos Akadémiával való előzetes konzultáció nélkül történt, ezért az MTA azt kéri a Kormánytól, hogy ezek a törvényjavaslatok ebben a formában ne kerüljenek az Országgyűlés elé – többek között ezt szavazta meg 100%-os egyetértésben az MTA Elnöksége június 15-ei rendkívüli ülésén. A határozatot Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke terjesztette az Elnökség – két közgyűlés között az MTA legfőbb döntéshozó szerve – elé. Az ülésen részt vettek a kutatóközpontok és -intézetek vezetői.

Tegnap délelőtt rendkívüli ülést tartottak az ügyben, erre hívták meg (az amúgy saját jogon akadémiai tag) Palkovics László minisztert is.

Az akadémia elnöke, Lovász László a megbeszélés után "sajnálatosnak" nevezte, hogy így értesültek a változásról. Palkovics László viszont azt mondta, ilyen irányba mozdultak el már két éve, a költségvetési törvény pedig határidős, ezért nem volt előzetes egyeztetés. A Kormány az Innovációs és Technológiai Minisztérium létrehozásával a hazai tudománypolitika egységes szemléletű kezeléséért felelős szervezetet hozott létre. Az MTA támogatja a kormányzat hatékonyabb innovációs és tudománypolitika kialakítását célzó törekvéseit. Az MTA ennek érdekében már eddig is jelentős erőfeszítéseket tett.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2018. június 12-én érkeztetett elektronikus levélben kérte a Magyar Tudományos Akadémiát az 1994. évi XL. törvény (MTAtv.) módosításának véleményezésére, irreálisan rövid határidejű válaszadással. A kapott javaslat olyan kormányzati kezdeményezést készít elő, amely az MTA kutatóhálózatának működését érintően a kutatás-fejlesztési forrásokat az Innovációs és Technológiai Minisztérium költségvetési fejezetébe utalja. A Pénzügyminisztériumból június 13-án megküldött új költségvetési keretszám szerint 2019-ben az összesen kb. 40 milliárd forintos MTA költségvetési alap-előirányzatból 28 milliárd forint kerülne át az ITM-hez. A 28 milliárdból kb. 20 milliárd forint a kutatások témájától független (alapfeladatokkal kapcsolatos) bér- és működési költségeket tartalmaz.

Az MTA-val előre nem egyeztetett módosítás tervezete kétségtelenül és alapvetően érinti az akadémiai kutatóhálózat működésének feltételeit. A Vezetői Kollégium június 12-i ülésén határozott álláspontot képviselő határozatot fogadott el, amelyet Lovász László, az MTA elnöke Orbán Viktor miniszterelnökhöz és a Kormány tagjaihoz is eljuttatott.

Az MTA elnöke tegnap délelőttre rendkívüli elnökségi ülést hívott össze. Az ülésen az elnökségi tagok által teljes egyetértésben elfogadtak egy álláspontot, amelyben a további működés függetlenségét látják.

Erről bővebben ITT olvashat!

címlap: wikipédia

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr114051740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lusuka · erettsegitetelek.com 2018.06.17. 20:44:12

Nagyszerű pénzkereseti lehetőségek, fotózással, forditással, sorozat és kép feltöltéssel, facebook profillal és minden mással: www.internetespenzkereses.info/
süti beállítások módosítása