REKORDRA GYÚRT A VESZÉLYES PIROMÁNIÁS? 16 HÉTVÉGI HÁZAT GYÚJTOTT FEL!
2018. június 18. írta: Cseri Pali

REKORDRA GYÚRT A VESZÉLYES PIROMÁNIÁS? 16 HÉTVÉGI HÁZAT GYÚJTOTT FEL!

gyujtogato-budaors-delsomogy-hu.jpg

A Budakörnyéki Járási Ügyészség közveszély okozása miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki 16 hétvégi házat gyújtott fel Budaörsön.

Budaörs és Törökbálint között húzódik a Pistály völgy, ahol számos hétvégi ház található. A bűnügy vádlottja, egy budapesti férfi ebben a völgyben 16 hétvégi házat és egy gépkocsit gyújtott fel. Az épületek teljesen, vagy részben leégtek.

Az épületeket fák, bokrok, és száraz aljnövényzet vette körül, így fennállt a tűz átterjedésének lehetősége. Több esetben a lángok a vádlott által már kontrollálhatatlan módon továbbterjedtek, ezért kifejezetten hosszú ideig  – mintegy két és fél órán át – tartó tűzoltásra volt szükség.

A férfi cselekményével közveszélyt idézett elő. Lehetővé vált ugyanis, hogy a tűz más tárgyakra átterjedjen, és ennek folytán előre fel nem becsülhető nagy értékű vagyoni javak kerültek reális, közvetlen veszélybe.

A Budakörnyéki Járási Ügyészség a férfit közveszély okozásának bűntettével vádolja, vele szemben kényszergyógykezelés elrendelésére tett indítványt.

(ugyeszseg.hu)

a kép illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6214055762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása