ÉRDI KÖZMUNKÁSOK: Közel 60 fő, akiken a városvezetés keményen spórol
2018. június 25. írta: ArsBoni

ÉRDI KÖZMUNKÁSOK: Közel 60 fő, akiken a városvezetés keményen spórol

erd-varoshaza-panoramio_hu.jpg

Azt gondolnánk érdi polgárként, hogy ha már szinte a csapból is azt halljuk, hogy JOBBAN TELJESÍTÜNK, ráadásul munkaerőhiány is felütötte a fejét, akkor örülünk és igyekszünk megfizetni a közszolgáltatásokban dolgozókat.

Ezért is tűnik furcsának az az előterjesztés, amely arról szól, hogy  T.Mészáros András polgármesterék közel 60 közfoglalkoztatott bérével kapcsolatosan nyújtanak be pályázatot. Nem önmagában a pályázat, mert ha van rá lehetőség, könnyítsék a helyi büdzsé helyzetét, hanem a bérezés.

Tudjuk mi, hogy a közfoglalkoztatottak a minimálbért sem kapják meg, de akkor ennek mi értelme van? Nyugodtan mondhatjuk, ezen a közel 60 emberen spórolnak T.Mészárosék.

Mondhatni ez egy fajta modern rabszolgasági forma. Szomorú, hogy a polgármester és bandája éhbérért foglalkoztatja a közszolgálatot ellátókat, mert ha esetleg valakinek az jutna eszébe, hogy úgysem csinálnak semmit, megjegyeznénk, hogy 8 órában dolgoznak és az elvégzett munkát azokon kell és lehet számonkérni, akik az elvárásokat támasztják.  

A Polgármesteri Hivatal 4 főt, valamint az önkormányzati fenntartású intézmények 54 főt  igényelnek, a nagyrésze takarítással foglalkozna.
Vicces, hogy az időszak 2018. július 1. napjától 2019. február 28. napjáig tart, a jelenleg érvényben lévő  szerződések meghosszabbítására nincs lehetőség, így az új időszakra új kérelem benyújtása szükséges. Vagyis a szokásos adminisztrációs hercehurca. Tényleg ez kell nekünk? Nem lehet folytatólagosan megoldani? Ilyenkor lóg ki a lóláb!

Mindez azért egyébként, mert a szabályok június 20. napján módosításra kerültek, így azt követően lehetett az új kérelmet felrögzíteni.

A foglalkoztatás, nem mellékesen 2019. február 28. napjáig NAPI 8 ÓRÁS munkaidőben történik.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3014070723

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása