EZ LESZ ÉRDEN IS? Az egyik törökbálinti iskolában a szülők állják a karbantartás költségét!
2018. július 11. írta: ArsBoni

EZ LESZ ÉRDEN IS? Az egyik törökbálinti iskolában a szülők állják a karbantartás költségét!

totokbalintos-iskola-kifestes-eduline-hu.jpg

Miért a szülőknek kell megvenniük az iskolapadot és kifesteniük az iskolát?

Iskolát festeni invitálták a szülőket egy törökbálinti iskolában, ami nem egyedi példa, találtunk oktatási intézményt, ahol függönyök varrására kérték az oda járó gyerekek családját vagy "székprogramot" hirdettek a folyosók berendezése érdekében.

A törökbálinti iskolában a tisztasági festést minden évben nyáron végzik.

Ezt eddig a Tankerületi Központ finanszírozta, és mindkét épület teljes festésre került, ám idén már csak a wc-k, mosdók, öltözők festésére biztosított keretet. Ezért fordult az iskola a szülőkhöz.

Ehhez festéket és néhány eszközt vásárolnak, de „várják a felajánlást festék, festő szerszámok formájában” is.

„A köznevelési törvényben szerepelnek a szülő kötelességei, így például, hogy működjön együtt a pedagógusokkal, kövesse figyelemmel a gyerek tanulmányait, és általában tegyen meg mindent, hogy sikeres legyen az iskolában. Tehát van egy kvázi láthatatlan szerződés az iskola és a szülő közt, ez azonban kizárólag a gyerek tanulmányaira vonatkozik. Vagyis a szülőnek nem kötelessége, hogy bármit tegyen az iskola fenntartása, karbantartása érdekében, ehhez akár tevékenységgel, akár anyagilag hozzájáruljon” – fejtette ki véleményét egy oktatási szakértő.

(eduline.hu)

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1014106235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása