LISTÁZZÁK A HAJLÉKTALANOKAT ÉRDEN IS?! Hülyét csinálnak a rendőrökből
2018. július 13. írta: ArsBoni

LISTÁZZÁK A HAJLÉKTALANOKAT ÉRDEN IS?! Hülyét csinálnak a rendőrökből

hajlektalan-tv-modositas-index-hu.jpg

Enyhítene az utcán élőkkel kapcsolatos szabálysértési változtatásokon az a kormánypárti módosító javaslat, amelyet csütörtöki ülésén fogadott el az Országgyűlés Törvényalkotási bizottsága. Ennek értelmében a rendőr 90 napon belül háromszor szólítja fel a hajléktalant a közterület elhagyására, és csak akkor indítja meg a szabálysértési eljárást, ha ennek ez idő alatt negyedik alkalommal sem tesz eleget. -Tehát, ha az első (és második) felszólításra sem mész el, akkor felírlak és a neved mellé húzok egy strigulát!-

A módosítás egyértelműen kimondja, hogy aki életvitelszerűen tartózkodik közterületen, az szabálysértést követ el, ám a változtatás pontosítja annak szabályait, mikor kell mellőzni az eljárás megindítását.

A jogszabály a hajléktalanokkal szemben speciális helyszíni intézkedési eljárást vezet be, amelynek keretében a rendőr felszólítja a hajléktalant a közterület elhagyására, aki ennek eleget tesz vagy együttműködik, azzal szemben nem indul el az eljárás, ahogy azt az eddigi javaslat is tartalmazta.

Ahhoz, hogy ezt ellenőrizni lehessen, létrejön egy nyilvántartás azokról, akiket helyszíni intézkedések alá vontak. A nyilvántartásban az adatokat a helyszíni intézkedéstől számítva 90 napig, vagy az eljárás megindításáig lehet tárolni, az információk 90 nap után törlődnek abból.

Aki ellen szabálysértési eljárás indul, az közérdekű munkával, vagy ha ezt nem vállalja, esetleg visszaeső, akkor elzárással sújtható, pénzbírság nem szabható ki. A szankcióról bíróság dönt.

Mivel az eljáráshoz az érintettet előállítják, a rendőrség ez idő alatt köteles gondoskodni a hajléktalan tisztálkodásáról és tiszta ruhájáról, de az érintett ingóságáról és vele élő állatáról is. Az ingóságokat hat hónapig őrzik majd, ennek letelte után az arra kijelölt szerv megsemmisíti azokat.

Az előterjesztés indoklása utal arra, hogy az alaptörvény módosítása értelmében október 15-étől tilos közterületen életvitelszerűen tartózkodni.

(infostart.hu)

a kép illusztráció, index.hu

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3914111559

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása