2019: JÖN A REPÜLŐ AUTÓ! Vajon a teraszon tudok vele parkolni?
2018. július 20. írta: BoldogÉ

2019: JÖN A REPÜLŐ AUTÓ! Vajon a teraszon tudok vele parkolni?

A Terrafugia nevű cég jövőre mutathatja be a Transition nevű fejlesztését, ami végre elhozhatja a repülő autók korát.

Az autóiparban régóta várják a repülő autót. Erről a fejlesztési irányról évek óta egyre többet lehet hallani, valódi produktumot azonban eddig nem nagyon lehetett látni. Úgy tűnik azonban, a 2019-es év áttörést jelentő év lesz - írt róla a hvg.hu

A repülő autókkal kapcsolatban a Terrafugia nevű céghez kötődik a legújabb bejelentés: 2019-ben jöhet az első ilyen járművük.

A Transition névre keresztelt gép a jelenlegi tervek szerint hibrid meghajtást kaphat, vagyis az elektromos áram mellett hagyományos üzemanyaggal is működne. Biztos, ami biztos alapon azért lesz rajta egy biztonsági ejtőernyő is, hogy mindenképpen landolni lehessen vele.

A beltér nagyobb és biztonságosabb lett, így a korábbi tervekhez képest több csomag is elférhet majd benne. Az árakról egyelőre nem beszéltek.

Érdekesség, hogy a szlovákiai székhelyű AeroMobil már 2017-ben előállt az AeroMobil Flying Carral, amire ráadásul már előrendelést is felvesznek. A tervek szerint azonban ez a gép csak 2020-ban válik elérhetővé, így a Terrafugia beelőzhetné a riválist.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr8714125391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása