KÁSLER “TÁVOKTATÁSI ÉS TÁVGYÓGYÁSZATI” miniszter megint próbálkozik az érdi polgárok hülyének nézésével is!
2018. július 22. írta: BoldogÉ

KÁSLER “TÁVOKTATÁSI ÉS TÁVGYÓGYÁSZATI” miniszter megint próbálkozik az érdi polgárok hülyének nézésével is!

kaslermiklos_alfahir-hu.jpg

Bajban vannak valószínűleg a polgárok, hiszen röpködnek a nem is tíz-, hanem százmilliárdok, amikor arról van szó, hogy micsoda fantasztikus fejlődés megy végbe az egészségügyben és az oktatásban - az Emberminisztérium szerint.

Azt írják, jövőre összesen 191 milliárd forinttal több jut egészségügyre, mint az idén, és 647 milliárddal több, mint 2010-ben. A strukturális átalakításra negyvenmilliárdos céltartalék áll rendelkezésre és folytatódik a szakdolgozói bérek emelése is.

Azt mi tesszük hozzá, hogy ha hasonlóan emelnek, mint például a tavalyi évben, ahol voltak sokan, akik konkrétan kevesebbet, de jó esetben ugyanannyit vittek haza, akkor nem annyira várják az ott dolgozók.

Országszerte öntik a pénzt újult erővel betonba, például indul Budapest történetének legnagyobb kórházfejlesztési programja, a következő években összesen hétszázmilliárdból.

Kásler Miklós miniszter szerint az oktatásra 2010-hez képest jövőre 606 milliárd forinttal jut több, hozzátéve, hogy augusztus 6-ára készen lesz az új Nemzeti alaptanterv (NAT) javaslata, amelyet áttekintenek, majd társadalmi vitára bocsátanak. Így a gyakorlatban is be lehet majd vezetni 2019 szeptemberében az új NAT-ot.

A terület valódi szereplői és mi szülők is máshogy érzékeljük, erről egy jó összefoglalót itt talál. Vajon Káslerék tévén keresztül nézik az oktatás mindennapjait?

Amivel maximálisan egyetértünk, hogy az egészségügyről szólva a miniszter kijelentette: újra kell fogalmazni a finanszírozás kereteit. "Ezt meg is fogjuk tenni, már barátkozunk az alakuló javaslattal" - tette hozzá. Mint mondta, a lényeg, hogy a szükségleteknek megfelelő ellátórendszert kell kialakítani, ezért kérte fel az országos intézetek vezetőit a nemzeti egészségprogramok kidolgozására. "Ha ezt az öt anyagot egymáshoz igazítjuk, ki lehet alakítani a pluszkapacitások nélküli, hatékony és nem pazarló egészségügyi rendszert" - hangsúlyozta Kásler Miklós.

Szintén az öt nemzeti program köré épül majd egy új népegészségügyi program, amelynek alapvető szempontja a prevenció. Ez annyi szép, hogy csupán tényleg annyit fűzünk hozzá, hogy csupán a humánerőforrás anyagi megbecsülésén kellene első lépésben változtatni.

Azért az megmosolyogtató, hogy a miniszter szólt az ismét nagy nyilvánosságot kapó kórházi fertőzésekről is, kiemelve, hogy hatásos és részletes cselekvési tervet sikerült elkészíteni. Azt is mondta, hogy ez Európában talán az egyik legjobb, most már csak megfelelően végre kell hajtani.

Értik?

Elméletben már fantasztikus a teljesítményünk, csak az a fránya valóság ne lenne! Nem is lenne akkor ezzel semmi gond!

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2614128113

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása