ILYEN ÓVODÁT MÉG NEM LÁTOTT! Érden is hatalmas ötlet lenne
2018. augusztus 02. írta: BoldogÉ

ILYEN ÓVODÁT MÉG NEM LÁTOTT! Érden is hatalmas ötlet lenne

idosek-ovodasok.jpg

Nagyon sok hasonló intézményt lehetne nálunk is nyitni, ahol együtt vannak az idősek és a nyugdíjasok

Az amerikai Seattleben egyedülálló kezdeményezéssel rukkoltak elő: óvodát nyitottak az idősek otthonában!

Ennek nem csak az óvodások örültek, de az idősek is valósággal kivirágoztak. Amióta beindult a projekt, a gyerekek imádnak óvodába járni, az idősek pedig sokkal boldogabbak, mosolygósabbak, és kiegyensúlyozottabbak lettek.

Sok szülő arra panaszkodik, hogy az óvoda-idősek otthonának egyetlen nagy negatívuma van, mégpedig az, hogy korlátozott a helyek száma. Sokan hiába próbálják beíratni a gyereküket a “koedukált” intézménybe, már régen beteltek a helyek.

A seattle-i Providence Mount St.Vincent idősek otthonában 400 idős ember él, és 125, 3-5 év közötti gyerek jár ide mindennap. Közös foglalkozásokon és programokon vesznek részt, zenét hallgatnak, játszanak, kézműveskednek, és együtt készítik el a hajléktalanok számára kiosztott szendvicseket.

Az eddigiek alapján elmondható, hogy mindkét korcsoport számára jó hatással van a kezdeményezés. Az idősek sokkal energikusabbak és vidámabbak lettek, a gyerekek pedig türelmesebbek, odafigyelőbbek és segítőkészebbek.

A módszer kitalálói úgy gondolták, hogy ezáltal a gyerekek szociális érzékenysége is sokkal jobban fog fejlődni. Együttérzőbbek lesznek a gyengébbekkel, segítőkészebbé válnak, és az elmúlással járó folyamatokat is könnyebben kezelik majd.”

Egy hosszab videót is láthat a Facebookon.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2614158125

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása