ÖN LENNE NEVELŐSZÜLŐ? Érden is kampányban népszerűsítik majd
2018. augusztus 17. írta: Cseri Pali

ÖN LENNE NEVELŐSZÜLŐ? Érden is kampányban népszerűsítik majd

neveloszulok_babaszoba_hu.jpg

A nevelőszülői munkát ősztől országos kampány népszerűsíti.

Megyénként mutatják be a hivatást, ezzel próbálva a fiatalok figyelmét felhívni a nevelőszülői pályára - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán pénteken.

Fülöp Attila kifejtette: a kormány elkötelezett a szociális szakma mellett, ezért a jövő évi költségvetésben 850 millió forinttal több jut a nevelőszülői hálózat fejlesztésére. Ez az összeg az országszerte körülbelül ötezer nevelőszülőből álló hálózat megerősítését és az emelkedő bérek kifizetését biztosítja majd.

Kiemelte: a nevelőszülők jelentős szerepet töltenek be a társadalmi felelősségvállalásban, azt vállalják, hogy amíg egy gyermeket különböző okok miatt nem helyezhetnek vissza családjához, addig megfelelő környezetet biztosítanak neki.

A nevelőszülői hivatással 2014 óta együtt jár a foglalkoztatási jogviszony, és az eltelt négy év alatt az egy gyermek után járó 15 ezer forint a négyszeresére, 60 ezerre emelkedett.

(mti)

 

Fotó: babaszoba.hu

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3414187015

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása