ÉRDRŐL SEM MENTEK EL A FIATALOK KÜLFÖLDRE! Legalábbis a mostani rezsim szerint
2018. augusztus 26. írta: BoldogÉ

ÉRDRŐL SEM MENTEK EL A FIATALOK KÜLFÖLDRE! Legalábbis a mostani rezsim szerint

kivandorlas-orvos-borsonline-hu.jpg

Mindig  kinyílik a bicska a zsebünkben, amikor olyan emberek, mint Boross Péter, Magyarország egykori miniszterelnöke, belügyminisztere egy interjúban osztotja az észt.

A rendszerváltásról most nem ejtenénk szót, mert eleve visszatetsző, amikor egy akkor döntési helyzetben lévő politikus és később is aktív politikus fejtegeti a saját alkalmatlanságát, és magyarázkodik, holott ő az aki évtizedekig helyzetben volt.

Inkább nézzük, hogy most hogy vélekedik a dolgokról:

‘Sokat beszélnek arról, hogy a fiatalok elvándorolnak külföldre. Ez nem igaz, ám kétségtelenül sokkal több lehetne a visszacsábítás. Meg kellene mondani nekik: a külföldi egyetemek túlnyomó részben sokkal kevesebbet nyújtanak tudásban, mint a hazaiak.”

Ráadásul nem konzekvens, mert előtte ezt állítja a hazai egyetemi oktatók egy részéről:

“Az egyetemi katedrákon pedig szép számmal voltak és mind a mai napig vannak olyanok, akik a jobboldali kabinetek ellen gyűlölködve agitálnak.”

Ami nyilván azt próbálja sejtetni, mintha ez valami világnézeti kérdés lenne.

Érdekes, hogy Boross Péter nem látja a kivándorlást, egyszerűen azt mondja a nemzeti oldal olvasótáborának, hogy nem igaz, hogy kimennek a fiatalok külföldre. És ha ő azt mondja, el is fogják hinni neki.

Viszont, ha nem igaz, hogy kimennek, akkor miért mondja, hogy több lehetne a visszacsábítás, mintha mondatonként mondana ellent magának. A valóságról már nem is beszélve.

Én bárkivel beszéltem eddig az egyetemi szférából pártállástól függetlenül azt mondta, hogy régen valóban többet nyújtottak a hazai egyetemek, de mára megfordult a trend. Ráadásul külföldön sok helyen tényleg ingyenes a felsőoktatás. Persze, akik ezt mondták nem politikusok.

Attól félek, hogy a “gyűlölködve agitálás” a volt miniszterelnök értelmezési tartományában is azt jelenti: aki kritikát fogalmaz meg, hogyan merészel ilyet tenni.

Azzal mélyen egyet tudok érteni, amikor azt nyilatkozza:

“Meggyőződésem, hogy iszonyúan sokba került nekünk a békés, mosolygós rendszerváltás.”

De azt azért megjegyezném, abból nem csak az ex-kommunisták profitáltak, hanem az egész rendszerváltás utáni hatalmi elit. Elég csak magára Boros Péterre gondolni. Ha ennél tovább megyünk és Simicska üzleti birodalomépítésére illetve legújabban Mészáros Lőrincre gondolunk, így már világosan látszik, hogy nem lehet egyszerűen lesöpörni a bűnöket egyik oldalon sem.

A közös bűn, az közös bűn, akár tetszik a kormánypártnak, akár nem.

címlap: borsonline.hu

 

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr1514203423

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása