Hibázott a Vodafone: több százezer ügyfél foghatja a fejét
2018. augusztus 27. írta: Cseri Pali

Hibázott a Vodafone: több százezer ügyfél foghatja a fejét

adar.jpg

Problémás volt a mobilszolgáltató tavalyi adategyeztetése.

Új adategyeztetésre számíthat több százezer Vodafone-os kártyás előfizető, akiknek az adatait tavaly a mobilszolgáltató nem a törvényi előírásoknak megfelelően ellenőrizte, vagyis azokat az ügyfelek friss adatközlése helyett a saját nyilvántartásában lévő adatokból kiindulva egyeztette - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

40 milliós bírság

A hatóság emiatt 40 millió forintra bírságolta a szolgáltatót, és ezt a határozatát augusztus végén a másodfokú hatóság is helybenhagyta. A többi mobilszolgáltató alapvetően a hatósággal együttműködve törekedett az adategyeztetéssel kapcsolatos jogszabályi előírások betartására.

A hírközlési hatóság megvizsgálta, hogy a szolgáltatók hogyan teljesítették 2017-ben a kártyás előfizetőkre vonatkozó, törvényben előírt adategyeztetési feladataikat. Az átfogó vizsgálat megállapította, hogy a Vodafone Zrt. nem a törvényi előírásoknak megfelelően végezte el az adategyeztetést az érintett előfizetői kör mintegy egyharmadánál, és a nem egyeztetett SIM-kártyákat is csak egy héttel a határidő után kapcsolta le.

Az NMHH kötelezte a szolgáltatót, hogy a jogszabálynak megfelelő módon pótolja az elmaradt adategyeztetéseket. A Vodafone fellebbezett a hatóság júniusi döntése ellen, amelyet azonban a másodfokú hatóság – néhány, az ügy érdemét nem érintő módosítással – augusztus 24-én helybenhagyott.

És a többiek?

A hatóság összes szolgáltatóra vonatkozó vizsgálatából kiderült emellett, hogy a Telenor Zrt.-nél eljárás indítása nem volt indokolt, a Magyar Telekom Nyrt. pedig eleget tett a hatósági felhívásban foglaltaknak, így bírság kiszabása nélkül zárult az ügye.

(privátbankár)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3814206159

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.