HOLNAP REGGEL INDUL ÉRDNÉL IS! A brutális mértékű gyorshajtás miatt szeptember végéig akció   
2018. augusztus 30. írta: BoldogÉ

HOLNAP REGGEL INDUL ÉRDNÉL IS! A brutális mértékű gyorshajtás miatt szeptember végéig akció   

traffipax_wikipedia.jpg

Péntektől összehangolt akció keretében a gyorsforgalmi utakon ellenőrzik a közlekedőket.

Az akció szeptember végéig tart, de ha nem javul a közlekedési helyzet, akkor meghosszabbítják - mondta Óberling József, az ORFK Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője.

Pénteken hat órától az országos rendőrfőkapitány koncentrált ellenőrzést rendelt el a gyorsforgalmi utakon.

Az autópályákon illetve autóutakon a legnagyobb gond a gyorshajtás, ezért nemcsak az érintett megyei rendőrök, hanem a szomszédos megyék állománya, a készenléti rendőrség és a légrendészet is részt vesz az akcióban - tudta meg az InfoRádió.

"Azt ígérik, hogy az akció szeptember 30-ig tart, de a helyzettől függően folytatni fogjuk"

- mondta a főosztályvezető, aki arról is beszélt, hogy rendszeresen, és nem csak kampányszerűen végeznek sebességmérést, és nemcsak a Véda-rendszerrel, vagy látható módon, hanem civil gépkocsikba szerelt traffipaxokkal is.

A rendőrségi számok egyértelműen azt mutatják, hogy nőtt az átlagsebesség, a többség gyorsabban hajt, mint két évvel ezelőtt, évente 5-600 ezer gyorshajtásos ügyben járnak el, és a megengedett sebességet jelentősen túllépők száma nem csökken, hanem növekszik.

Az első félévben már több mint 300 ezer eset történt, ebből arra lehet következtetni, hogy év végéig a 600 ezer gyorshajtó idén is meglesz.

A rendőrök bírságból 8,5 milliárd forintnál járnak már az idén, másfélszer több bírságot osztottak ki idén az első félévben, mint egy évvel korábban.

"A bírságolás nem célja, csupán egyik eszköze annak, hogy a szabályok betartására ösztönözzük a járművezetőket. Minden törekvésünk ellenére azt látjuk, hogy romlik a közúti fegyelem, kevésbé szabálykövetők az autósok" - tette hozzá Oberling József.

A Véda-rendszer működésével, a szupertraffipaxokkal elégedettek, csak kisebb műszaki hibák fordulnak elő vele, és egyelőre nem gondolkodnak azon, hogy bármelyiket is új helyszínre telepítsék.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr2414212561

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.