HIHETETLEN ÚJDONSÁG: Érden is elkelne a tűzjelző tapéta
2018. szeptember 02. írta: Cseri Pali

HIHETETLEN ÚJDONSÁG: Érden is elkelne a tűzjelző tapéta

tuzoltok_alfahir_1.jpg

Kínai kutatók olyan technológiát fejlesztettek, amely jóval hatékonyabb lehet, mint a jelenlegi tűzjelzők. A tapéta mutatja, ha baj van.

A jól karbantartott füstjelző készülékek életeket menthetnek, ha beüt a baj, ráadásul a tűzoltók is hamarabb megérkezhetnek a tűz helyszínére. A készülék azonban nem tökéletes, hiszen nem a füst az első jele annak, ha kigyulladt valami. Az égés során ugyanis elsőként szén-monoxid és nitrogén-monoxid keletkezik, a kínai kutatók azonban olyan technológiát fejlesztettek, ami még ezek megjelenése előtt is képes jelezni a tüzet.

A szakemberek az emberi csontokban és fogakban is megtalálható hidroxilapatit nevű ásvány segítségével olyan nanocsöveket készítettek, amelyek kellően rugalmasak és erősek ahhoz, hogy egy újfajta tapéta alapanyagát képezzék. Igen, egy tapétáét, ami így nemcsak környezetbarát, de rendkívül jó a hő- és tűzálló képessége, így lassíthatja a tűz terjedését.

A kutatók azonban egy másik tulajdonsággal is felruházták a tapétát: a rendszerhez grafén-oxidból készült hőérzékelőket adtak. Ez a grafén-oxid tinta szobahőmérsékleten szigetelőanyagként működik, hő hatására azonban vezetővé válik, így két másodperc elteltével képes beindítani a tűzjelzőt.

A technológia egyelőre csak a laboratóriumban létezik, ugyanis jelen helyzetben túlságosan költséges az előállítása ahhoz, hogy tömegtermék legyen belőle. Az elgondolás ugyanakkor nem rossz, így könnyen lehet, hogy a jövőben ezzel lehet majd kiváltani a tűzjelző berendezéseket.

(hvg)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3614217147

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása