ISTEN MENTSE MEG ÉRDET TŐLÜK! Itt az ÉV VICCE: T. Mészáros “MEKK” András, Simó “BÚVÁR” Károly és Bács “CSÜRHE” István tíz éves programot hirdet
2018. szeptember 08. írta: BoldogÉ

ISTEN MENTSE MEG ÉRDET TŐLÜK! Itt az ÉV VICCE: T. Mészáros “MEKK” András, Simó “BÚVÁR” Károly és Bács “CSÜRHE” István tíz éves programot hirdet

penzeso1-bal-rad-hu.jpg

Vicces csávók ezek az érdi városvezetők, nem mondom.

Már előre terveznének 10 évre, habár a csatornapénzzel nem számoltak el, még nem zárták le a bűvészkedést, de nem mondanak semmit, mikor adják vissza a lakosságnak.

Az utak építése katasztrófálisan folyik, nehéz lenne sikertörténetnek beállítani az eddigieket, azokról a meglévőkről, pedig jobb nekik nem is beszélni, ahol már szinte közlekedni sem tudnak az érdiek.

Ott van például a Fürdő utca, 2028-ra be is fogják fejezni? Pedig nem sok lenne már hátra, tíz év talán elég lesz rá!

A felszíni vízelvezetés maga a csőd, a záportározóval egyetemben. Rosszabb a helyzet bizonyos utcákban, mióta “megcsinálták”, mint előtte.

Egyetlen szerencséjük, hogy ilyen türelmesek az itt élők.

A Modern városoknak mondott parasztvakító gyűjteményt inkább hagyjuk, hiszen mi abban az Érden múló fejlesztés?

Az Elvira-majorba akkumulátor gyárat szerettek volna telepíteni.

A rendőrség, ami a Belügyminisztériumhoz tartozik, nem volt Érdnek beleszólása, ráadásul a tervezettnél lényegesen kisebb is lett, vagy hasonló módon a bíróság épülete, amely megint nem az önkormányzat fennhatósága? Ne vicceljünk? Ezt nevezik helyi fejlesztésnek?

Iskolák, óvodák? Hagyják lepusztulni, hogy aztán EU-s forrásból fel lehessen újítani?

Arra nem képesek, hogy az érdi tankerületet rákényszerítsék a normál épület állagmegóvásra? Talán azt gondolják az az az új módi, ami a Móra Ferenc iskolában megtörtént, hogy úgy kellett összekuncsorogni a felújítást a helyiektől?

Kedves érdiek, még tíz évet tényleg szeretnének ezeknek szentelni?

Gondolják át:  tíz év múlva Érd 50 éves lesz!

  1. Mészáros András a helyi lakájmédia szerint azt mondta:

“– 2019-ben már egyértelműen az európai uniós forrásokra kell koncentrálnunk. Szeretnénk elérni, hogy mind hazai, mind európai forrásból tudjunk Érdre pénzt hozni.”

Most komolyan, eddig mit csináltak? A csatornapénzek elsikálására koncentráltak?

Vagy lehet, hogy összekeverték a papírjait és egy pár évvel ezelőtti szöveget olvasott fel?

Simó Károly alpolgármester beszélt a több ütemben megvalósuló útépítési programról is. A tudósítás szerint arról nem, hogy a katasztrofális érdi útállapotokban mikor következik be javulás, sőt arról sem, hogy a már eddig rosszul megépített utakkal, vízelvezetéssel mi lesz.

Olyan vicces dolgokat is mondott, hogy idézzem:

“– A második ütemben a közlekedés-biztonságra helyeztük a hangsúlyt, azaz a nagy forgalmú csomópontok rendbetételére, amihez az államtól elnyertük a finanszírozást, és hamarosan elkezdődhet az építkezés is. “

Természetesen a lakóutakat is megígérte, miért ne tette volna így a választások előtt, de ha az érdieknek van egy kis sütnivalójuk, akkor inkább nem bízzák rájuk. Ráadásul azt még Simó sem tagadta, hogy nincs meg rá a forrás, hiszen ahogy fogalmazott,

“Itt fontos feladat a pénzügyi forrás megszerzése”.

Talán jól emlékszünk még a 60 milliárdos ígéretre, amikor a Kósa Lajos-féle látogatás volt.

NAGYJÁBÓL ENNYIT AZ ÍGÉRETEKBŐL!

Bács “Csürhe” Pista, a neki kezére álló intézmény-fejlesztésekről beszélt, habár arról nem, hogy miért maradnak el a szükséges karbantartások, és arról sem, hogy miért inkább a lerohasztás-inkábbfelújítjukhavanEUpénz kombóban hisznek.

Arról sem ejtett szót, hogy mivel kényszerítik rá a tankerületi központot, hogy szánjon már végre pénzt az iskolák rendbentartására, ha már egyszer államosították őket.

Egyszóval, jót röhögnénk, ha csupán ezt a három embert egy kocsmában hallanánk hülyeséget beszélni, csupán egy a bibi, ezek az emberek jelen pillanatban Érd városát vezetik.

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr5114229193

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása