KEZDŐDIK A BÁCS ÉS BÁCSNÉ KONTRA BOLDOGULJ ÉRDEN PER: Önök miattunk vannak rosszabb véleménnyel róluk?
2018. október 14. írta: BoldogÉ

KEZDŐDIK A BÁCS ÉS BÁCSNÉ KONTRA BOLDOGULJ ÉRDEN PER: Önök miattunk vannak rosszabb véleménnyel róluk?

bacsistvan-bacsistvan-hu.jpg

Annak idején nem hozott eredményt a Bács Istvánék és a Boldogulj Érden portál kibékítésére tett jogi kísérlet és ebből kifolyólag tárgyalás lesz, méghozzá jövő hét szerdán. Jó programnak ígérkezik, mindenkit várunk szeretettel, aki kíváncsi, mit mondanak az alpolgámesterék az ügyben,

Pár hónappal ezelőtt a budaörsi bíróságon jelentünk meg tekintettel arra, hogy Bács István alpolgármester szerint nagy nyilvánosság előtti rágalmazás áldozata lett a kölcsönéről írt cikkünk által, amelyben arról írtunk, hogy neki és jelenlegi feleségének -még képviselősége előtt - összesen 4 millió forint kamatmentes kölcsönt folyósítottak az érdi adófizetők pénzéből, 15 éves időtartamra. Ráadásul az érdi jegyző mindezt tagadta annak ellenére, hogy nyilvános adatbázisban szerepel.

Ez Bácsék szerint gyakorlatilag bűncselekmény.

Nekünk ennek kapcsán továbbra is az a legfőbb kérdés, hogy az érdi adófizetőktől kapott, most már havi 1 milliós jövedelme mellett nem érzi-e morális kötelességének, hogy minél hamarabb visszafizesse a kapott kölcsönt.

A per tehát elindul, ahol a bíróság fogja kimondani, hogy az alpolgármesternek jogos volt-e a felháborodása, és hogy  cikkünk valóban csökkentette-e az érdiek szemében a politikus társadalmi megítélését.

A bíróság  ítéletet fog hozni, a társadalmi megítélést természetesen Önökre bízzuk elsősorban.

 

Akit érdekel a pontos időpont, kérjük írjon nekünk, boldoguljerden@gmail.com

Válaszként megírjuk az időpontot!

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr3914300435

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.