ÉRDEN IS “KOLBÁSZBÓL VAN A KERÍTÉS”: Elég szépen megemelkedett a fizikai dolgozók órabére
2018. október 26. írta: Cseri Pali

ÉRDEN IS “KOLBÁSZBÓL VAN A KERÍTÉS”: Elég szépen megemelkedett a fizikai dolgozók órabére

fizi_dolg.jpg

Az idei harmadik negyedévben 980 forint volt a fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére a Trenkwalder Személyzeti Szolgáltató Kft. közel 7 ezer dolgozó béradatai alapján készült elemzése szerint, ez 14 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakában tapasztalt 860 forinthoz képest - közölte a BDO Magyarország az MTI-vel a két cég közös felmérése alapján.

A fizikai dolgozók körében a szakmunkások 1020 forintos, míg a betanított munkát végzők 940 forintos átlagos órabérre számíthattak. A régiók szerint ugyanakkor jelentősen, akár negyedével is eltérhetnek az órabérek, míg Dél-Dunántúlon és az Észak-Alföldön ma 850 forint körüli átlagos órabérre számíthat egy fizikai dolgozó, ez az érték Közép-Dunántúlon, illetve Közép-Magyarországon már jóval 1100 forint felett alakul.

A közlemény idézi Hamrák Viktort, a Trenkwalder munkaerő-kölcsönzési üzletágának vezetőjét, aki elmondta: "az adatokból az látható, hogy továbbra is gyorsan emelkednek a fizikai dolgozók órabérei, ami az egyre több szektort sújtó munkaerőhiány miatt nem meglepő."

Hozzátette: a folyamat várhatóan a következő negyedévekben sem szakad meg, az egyre fokozódó munkaerő-kereslet hatására már az év végén várhatóan újabb növekedési hullámot lehet majd tapasztalni. A jövő év elején pedig a várakozások szerint mintegy 9 százalékos minimálbér-emelésre kerülhet sor, ami szintén komoly hatást fog gyakorolni az alacsonyabb fizetési kategóriák bérszintjeinek alakulására - magyarázta az üzletágvezető.

A BDO Magyarország ezzel párhuzamosan több mint 60 nemzetközi cég hazai leányvállalatánál dolgozó közel 500 középvezetőnek a béradatait vizsgálta meg. Az 500 és 800 ezer forint közötti havi bruttó fizetési sávban dolgozó alkalmazottak esetében a béremelkedés mértéke 2017 harmadik negyedévéhez képest átlagosan 3,9 százalék volt. Figyelembe véve az infláció immár 3 százalék körüli szintre emelkedését, ez gyakorlatilag mindössze 1 százalék körüli reálbér-növekedést jelent ezen a vezetői szinten.

Javítja az összképet, hogy a középvezetők körében a kiegészítő bérelemek (így a jutalom, a bónusz, vagy a bérpótlék) bérhez viszonyított aránya ebben az időszakban elérte a 15 százalékot, ami magasabb a korábbi évek 8-10 százalékos hányadánál - mondta Hajnal Péter, a BDO Magyarország könyvelési, bérszámfejtési üzletágának partnere.

Hozzáfűzte: ez önmagában hosszú távon nem lesz elég a munkaerő megtartására egy olyan piaci környezetben, ahol egy jó munkahely-váltással ma akár 20-30 százalékkal magasabb bér is kialkudható hasonló munkakörben.

(mti)

 

A fotó illusztráció

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7314323237

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása