KÉSZ ÁTVERÉS! Tartalékos katonaság: neked is évi 20 napot mondtak? Akkor megszívattak Érden is
2018. október 27. írta: Cseri Pali

KÉSZ ÁTVERÉS! Tartalékos katonaság: neked is évi 20 napot mondtak? Akkor megszívattak Érden is

tartkatona.jpg

A Magyar Honvédség nagyszabású toborzó kampányt épített a tartalékos (gyakorlatilag munka melletti, „másodállásos”) katonaság népszerűsítésére. Többen azért jelentkeztek, mert az ígéretek szerint évi 20 nap elfoglaltsággal jár, ami még a munkahely mellett is beleférhet. Az igazság azonban az, hogy a húsz nap valójában évi 20 + 60 nap, de erről sokszor elfelejtenek szólni a jelentkezéskor, ráadásul nem véletlenül. Évi húsz nap még csak-csak belefér egy dolgozó ember életébe, de négyszer ennyi már nem igazán. Tehát jó, ha vigyázol!

Ennek az egésznek az az oka egyébként az az elképesztő tény, hogy

a tartalékosok túlnyomó többségét Magyarországon a jogszabályok miatt nyugdíjuktól megfosztott, sok esetben meggyengült egészségi állapotban lévő - rendvédelmi területen dolgozott - volt nyugdíjasok (!) alkotják.

Ez sehol máshol a világon nincs, csak Magyarországon – valódi hungarikum. Csak hogy tiszta legyen, az ő feladatuk lenne az, hogy megvédjék az országot egy fegyveres támadás esetén, ha az aktív haderő kiegészítésre szorulna. A volt nyugdíjasokat egyébként azzal vették rá, hogy tartalékos katonának álljanak, hogy ha nem vállalják, 16 százalék adót vonnak le tőlük.

Látszik, hogy ennek megfelelően nulla katonai múlttal rendelkező megyei kormánymegbízottakat léptettek elő a semmiből ezredessé (!), akik úgy kapták meg ezt a rendfokozatot, hogy szinte az egyetlen feladatuk az, hogy „néha egyenruhában fotózzák őket”. Illetve sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy arra kényszerítették például a győri közmunkásokat, hogy katonai toborzásra menjenek. Az meg egyenesen megdöbbentőnek nevezhető, hogy a járási hivatalból létszámarányosan kellett jelentkezniük önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatra a negyvenes adminisztrátor nőknek, akiknek megígérték, hogy „nem kell semmit se csinálniuk, a képzésre se kell elmenni, ha nem érnek rá.”. Rendfokozatot „rátermettség” alapján kaptak, majd meglátva az eskün egymást katonaruhában „nem bírták átérezni a helyzet komolyságát”. Nos, ők lennének a tartalékos rendszer reformja a volt nyugdíjasok helyett.

Hosszabb írást olvashat a tartalékos rendszerről a 444-en

 

MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr7214325009

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása