2 MILLIÓS JUTALOM! A fantasztikus érdi kincsek megtalálóinak komoly jutalom néz ki!
2018. október 30. írta: BoldogÉ

2 MILLIÓS JUTALOM! A fantasztikus érdi kincsek megtalálóinak komoly jutalom néz ki!

kincskeresok-erd-mti-monusmarton.jpeg

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, hatalmas értékű leletet, XVIII. századi kincseket találtak az érdi Duna-partnál.

A leletek a magyar állam tulajdonát képzik, a múzeumok mégis jutalmazhatnak saját hatáskörben, akár kétmilliót is adhatnak annak, aki régi leletre bukkan – erről a kutatásban résztvevő Ferenczy Múzeumi Centrum igazgatója beszélt az ATV Startban.

A kincslelet vélhetőleg a XVIII. század közepén, egy elsüllyedt hajóról kerülhetett a Dunába – legalábbis a múzeum régészei szerint. Mint ismert, a Duna vízállása hetek óta rendkívül alacsony. Ennek köszönhetően érdekesebbnél érdekesebb dolgok kerülnek elő a folyóból, a több száz éves kincseken túl pár napja például egy Zsigulira bukkantak Csepelnél.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak múzeumok, akik „háborúskodnak” ezekkel a régészekkel, mert azt vélelmezik, hogy a talált kincsek egy részét hazaviszik. A múzeumigazgató azt mondta: igyekeznek jó kapcsolatot ápolni az amatőr régészekkel, képzéseket is tartanak nekik, és a kutatásokba is bevonják őket. Szerinte ennek köszönhető, hogy bejelentették Érdnél, hogy találtak valamit.

Jelen történettel kapcsolatosan Gulyás elmondta: egy fémdetektoros amatőr régész talált leletet, majd nemcsak nekik, de saját kollégáinak is szólt, így több mint 20 amatőr régész segített abban, hogy időben megtörténhessen a feltárás.

Az igazgató hozzátette: minden, ami a földben található, az a magyar államé, tehát be kell jelenteni. A múzeumok ugyanakkor saját hatáskörben dönthetnek a jutalmazásról, ebben az esetben pedig így is fognak eljárni – tette hozzá az igazgató.  Mindezt jogszabályok határozzák meg, és nemrég emelték ennek összegét: kétmillió forint a maximum, ami adható. Korábban a jutalom 100 ezer forint volt, ami kevésbé volt motiváló tényező- ismerte el.

A talált pénzérmékkel kapcsolatban Gulyás azt mondta: voltak közöttük nyugat-európaiak (holland, német, és vatikáni, vagyis XII. Kelemen pápa által vert aranypénzek), de olyanok is, amelyeket a Habsburg uralkodók verettek.

Jelenleg a megtalált kincsek egy gödöllői raktárbázisban vannak. Külső restaurátorok bevonásával a helyreállításuk nagyjából egy-másfél évet vesz majd igénybe. Eközben minden bizonnyal a tudományos munka is elkészül és 2020 derekán már egy kiállítás is látható lesz belőlük– árulta el Gulyás Gábor.

kép: MTI/Mónus Márton

 

Írjon nekünk, ha látott vagy hallott valamit: boldoguljerden@gmail.com

Követed már a Boldogulj Érden oldalunkat Facebookon? Nem? ITT most megteheted. Kérünk, támogasd portálunkat! Köszönjük!

A bejegyzés trackback címe:

https://boldoguljerden.blog.hu/api/trackback/id/tr6914333291

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása